Farkas Őrző 1/12

Nimmfazuel szövetségesei


Délután lehetet mikor felébredtem. Piper aludt még. Hagytam hadd aludjon. Felöltöztem. Úgy éreztem körbe indulok, kicsit kiszellőztetem a fejem. Kiléptem csendben az ajtón, mikor megjelent Sabine.

- Uram, parancsol valamit esetleg?

- Nem köszönöm. – indultam volna tovább ő követett.

- Ha a felségednek bármi…

- Kérlek. – torpantam meg. – Nem vagyok felség!

- De hát a hercegnő szerelme akkor, …

- Igen az ő szerelme vagyok. Ő a párom, indián vagyok, nem nemes. – pattogtam.

- Értem. Elnézést. - hajolt meg. Felnéztem az emeletre majd vissza rá.

- Hasznossá akarod tenni magad? Akkor mond, el kikre számíthatunk. – néztem rá szúrós tekintettel.

- Nos, Nimmfazuelnek a jelenlegi szövetségesei állnak a rendelkezésünkre. Az Eldák a legbölcsebbek és az egyetlenek a vámpírokon kívül kik öröklétre vannak kárhozatva.  Bár ők nem így fogják fel.

A Tündék pár száz évig élnek, nagyon fürgék, vékonyak, ügyesek a harcászatban és értik az állatok nyelvét. Mondjuk úgy a mi világunkban ők az egyedüliek, akik tolmácsolni tudnak, nekik ezért van harmónia.

A Tündérek, változóak. Lehetnek ember méretűek őket már bizonyára láttátok. Ugyan akkor aprók is. Jótevők és szerencsehozók. Harcban nagy hasznukat lehet venni. Ők annyiból különböznek, hogy

Hegyes szintén a fülük, de van szárnyuk. Repülnek és nagy súlyt képesek elbírni, kivéve a kicsik, bár itt él az a mondás, hogy kicsi a bors, de erős. Ha sokan összefognak, akkor akármilyen lény legyen a talpán.

- Az állatok, milyen állatok élnek itt? – kíváncsiskodtam. A Bhaabrathban tett látogatásunk után nem sejtettem, hogy még más lénnyel is fogok találkozni.

- Nos, sok állat van. Néhányat még nem is láttuk, csak tudjuk a könyvekből, hogy léteznek és szaporodnak.

- Jó, akkor kezdjük azokkal a csodaszép paripákkal. – vetetem fel az öltetett. Közben lépéseket halottam és meglepetten ért Abigél megjelenése.

- Úrnőm. – Hajolt meg a lány.

- Kedves hű testőröm majd én innentől átveszem.

- Igen is úrnőm. – hajolt meg és elsétált.

Sokáig tanulmányozta az arcomat majd intett én vele mentem.

- Ők az Unihornok. Unikorinsok egy faja. Kecsesek erősek, szépek, gyorsak, bátrak és nem utolsó sorban a szarvuk mérete és színe változó. Különböző varázslatokra képesek, ami közös bennük, hogy mindegyik megérzi a gonosz jelenlétét. Nagyon okosak, ugyan akkor érzékeny jószágok. Csínján kell velük bánni, mert mindent megjegyeznek. A legöregebb még mai is él, legalább is, ami a birtokunkban van. Jelenleg 150 éves. Kisgyermekeink játszó pajtása.

- Itt mindenki hosszú életet él. - jegyeztem meg halkan.

- Miért te nem? – ekkor megállt és rám nézett. – Alakváltó.

- Nem mindenki tudja. – mormogtam.

- Azt hiszed nem tudtam? Az egyetlen egy kérésem, az volt, hogy ha valami bármi is lesz Piperrel, bízzák rá az indiánokra. Megláttalak már akkor, pedig kis apró gyermek voltál.  – ekkor körbe tanulmányozott majd folytatta sétáját. – Bízz, ha nekem is ilyen jóképű és izmos párom lenne én is ennyire ragaszkodnék hozzá, főként, hogy az életem rábízhatom, hisz szeret…

Tudom, hogy jó férje leszel egyetlen egy rokonomnak és azt is, hogy megvéded akár az életed árán is. Ezt már bizonyítottad. Szereted, hisz nem mész el tőle, száz méteres körzeten túl. Megértem és díjazom is.

- Piper még nem tudja, hogy sokáig leszek fiatalos. – jegyeztem meg halkan.

- Megérti. Piper remek lány. Büszke vagyok rá. Ő már csak ilyen lelkű.

- Most akkor vissza kell térnünk oda? – ezek a gondolatok úgy hangoztak el belőlem, mintha citromba haraptam volna.

- Nézd Ahote. Őszinte leszek. Évek óta, tervezgetem a végső csapást, de olyan mintha egyik tekintete mindig rajtunk lett volna. Nem tagadom, nem véletlen hozattalak ide. A farkas kultusz nálunk is igen bővelkedő, különböző farkasaink vannak mindegyik jó szándékú erős állat.

Még is a te jötteddel, a szolgáim azonnal jelentették, hogy Xemenople elvesztett minket a látószögéből. Így amint lehet, felkészülünk rá, hogy lecsapjunk.

- Miért érzem, azt, hogy meg akarsz kérni minket valamire?

- Ó jól érzed. Eszes férfi vagy te. –kacsintott rám. Nem szívleltem, hogy tervei vannak velünk, főleg Piperrel, legszívesebben kihagytam volna az egészből.

- Én nem mehetek innen, ha kilépnék, azonnal elkezdenék öregedni. Ám ti. Ti megkereshetitek a négy szent elemet.

- A négy szent elemet mi? – mormogtam magamba.

- Az örökké élő, s eleven szelet, a Flatus. A termékeny földet mely megannyi terményt ad, Outerra, a nélkülöz hetetlen vizet, Enowieter és a mindig lobbanékony tüzet Daberra Prick.

Ez a négy szent föld. Mindegyiket egy védelmező őrzi.

- Még valami? – néztem rá és igyekeztem nem elveszteni a türelmem.

- Igen, van. A lobbanékony tűznél, Draco fog titeket várni, a hatalmas és vénséges sárkány.

- Szuper egy sárkány?

- Hát jobb egy mind a hadereje… - nézett rám és szinte éreztem, hogy nem attól az egytől kéne kiakadnom.

- Szóval sok száz… - remegtem meg.

- Sok ezer… - sóhajtotta Abigél. – de belőlük még sok a fiatal, ami nem harcra való.

- Jó akkor kezdjük majd a legnehezebbel és úgy megyünk a könnyebb fele. – gondoltam hangosan.

- Egyik se könnyű. Mindegyik nehéz. Whipsper elég szeleburdi és pörgős. Szél elem lévén néha lobbanékony és haragos.

Avery a vizek vigyázója kedves, nyájas, jövőbe látó, de a férje egy házsártos szörnyeteg. Szó szerint. Na és Terrica, a föld vigyázója a termékenység istennője.

Ha megússzátok legalább úgy, hogy amíg nála vendégeskedtek egy lány sem esik, teherbe akkor már mondhatjátok úgy, hogy sikerrel jártatok. Nála minden inni való minden, enni való arra sarkal, hogy termővé váljon még az is ami jó pár éve kietlen.

De ha már termékenységről beszélünk ekkor megállt és várt.

- Ezt nem kérheti tőle. Nem, Pipertől ilyen nagy utat…

- Nem kell kérnem. Már halotta. – Nézett a hátam mögé. Megfordultam és ott állt ő. Kemény tekintettel, még soha nem láttam ennyire elszántnak. Mellém lépett.

- Mi van a termékenységgel? – kérdezte keményen a királynét.

- Már nincs rajtad a jel, ha visszamentél volna örökké védve lettél volna. De sajnos meg kellet hoznom ezt a súlyos döntést. Itt védve vagy, de ha elindulsz,… - sóhajtott – de ha elindulsz, az útra a királyság határain kívül már nem leszel.

Idővel, ha elmúlnak a bogyók és folyamatosan eszed a gyümölcsöket a szervezeted ki fog tisztulni, ekkor meg fog érezni téged és érted jön.

- Van megoldás? – nézett rá és én is megfeszültem. Nem akartam úgy érezni magam, mint valamiféle tenyéssz csődörnek illetve, jelen esetben tenyéssz farkasnak, akinek szükséges, hogy teherbe ejtse őt.

- Három megoldásotok van.

- Szuper. – könnyebbültem meg, de olyan szúrósan nézett, hogy érzetem kár volt elkiabálni.

- Az első, hogy ugye meg tanulod magad ön kontrolálni. – nézett rám én meg mérgesen vissza. – Ám, ez nem oldja meg a gondot, ha lejárnak a bogyók és lejárnak a napok, ugyanott leszünk ahonnan indultunk.

- Ha gyereket szülök, akkor leszáll végre rólam? – kérdezte végül Piper.

- Akkor végleg leszáll és mást választ.

- Na, várjunk, két lehetősége még van nem? – néztem rájuk értetlenül.

- Igen. Ez itt a Nenovídia. – nyújtott egy zacskót belegyúltunk és piros bogyót találtunk benne. – Jól jegyezd  meg amit mondok, mert ha elfelejted… akár meg is mérgezheted magad.

- Szuper, ezt nem engedme meg neki! – mordultam rá.

- Ahote! – szólt rám Piper. – Mond. – nézett a királynéra.

- Most fogamzás gátlót szedsz, majd meg kell várnod, hogy a havi ciklusod megjöjjön. Majd, utána beszedsz ebből. Mindennap egyet. De, olyan erős és hatásos ez a kicsiny kis gyümölcs, hogy nem úgy viselkedik, mint nálatok a gyógyszerek. Egyszerre véd és tisztít is.

- Szóval meg van rá az esély, ha Piper beszedi, akkor sokkal gyorsabban kiürül belőle a gyógyszer hatásai ugye?

- Igen Ahote. – mondta szelíden a királyné.

- Szóval ezzel csak napot nyerek, és ahogy nézem, húsz egy napot.

- Igen sajnos csak ennyit adhatok. – nézett rá szomorúan. – Terrica-tól szokták a tündérek szerezni. Őket nagyon szeretik. Nem ad akárkinek. De talán megpróbálhatjátok.

- Remek, akkor hozzá megyünk. – mondtam.

- Hiába mész hozzá… - mosolyodott el - nem biztos, hogy ad.

- Jó mindegy. Ezt majd átbeszélem Piperrel. Mikor mehetünk? – néztem rá mérgesen.

- Ó már mennél is. Nyugtalan, hát persze... hisz ez a neved jelentése. Megértem.

- Kevés az időnk. – mondta Piper.

- Pontosabban, a te időd. Adok egy térképet. Fél óra múlva két emberemmel, elindulhattok.

- Köszönöm. – mondtam végül hálálkodva.

Remélem, sikerrel jártok. – nézett rám szúrós szemmel.

Összepakoltunk. Piper hangulata elég szürke volt. Többször elmondtam neki, hogy ha tehetném, kihagynám. De ő mindig kedvesen mosolygott és annyit mondott: - Nem. Már összetartozunk, legyen ez az első közös utunk. Csodáltam a kitartását és a talpra esettségét és a hűségét. Tudtam, hogy semmivel sem küldhetném őt haza, hisz szerettem. Elindultunk, Sabina javaslatára gyalog. A társa, Vesper, rendes volt. Figyelmes, és állítólag a legügyesebb harcos a Tündékből.

Nem tudtam, hogy pár sátorral, étellel, és két különleges emberrel, sikerrel járunk-e. De meg kellet próbálni. Piper miatt is. Így hát neki vágtunk az előttünk álló ismeretlen útnak, együtt hatan, a párommal, akit ha kell bármitől is kész voltam megvédeni, az életem árán is.

Vesper

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


írta: wolflady, 2011. márc. 31. 14:22 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Farkas Őrző 1/11

Nimmfazuel Hercegnője


Reggel szerelmem mellett ébredtem. Ahote arca végre nyugodt volt, s gondtalan. Éreztem magamon, ahogy kipirul az arcom, hogy az éjszakára gondoltam. Soha nem szerettem még így senkit és engem se szeretett még ennyire senki. Még félig álmos voltam. Kissé botorkálva szálltam ki az ágyból. Egy fehérebb takaróval tekertem magam körbe, majd kifelé néztem a hatalmas nagy ablakon.

- Elindultunk. – motyogtam. – Már is?

Ekkor vettem észre, hogy más kabinban vagyunk. Más az ablak, más az ágy, más a berendezés.  Ahote-hoz siettem és keltegetni kezdtem.

- Szerelmem ébred. Ébredj!

- MI a baj? – nyöszörögte majd nyújtózott kinyitotta a barna szemeit és ő is azonnal észrevette a változást.

Ahogy mi, úgy Gracie is hamar észrevehette, mert már hallani is lehetett a mellettünk lévő kabinba sikolyát. Trappolva jött át és szemeit forgatva az idegességtől remegve csapta be maga mögött az ajtót. Chua is csak bámult a mi kabinunkon, amire megjegyezte, sokkal előkelőbb, mint az övék.

- Ez mi? Mi a fene történt éjjel? – akadt ki Gracie.

- Elraboltak. Az tisztán látni. – mormogta Chua.

- De ki? Ennyire előkelő lakosztályt életembe nem láttam. – mormogta Ahote.

- Nem Naklerar választója felé tatunk. Azt se tudom mennyi az idő. A nap süt, és a táj is más. – kifelé néztem az ablakon erre kopogást lehetett hallani. – Tessék! – szólaltam meg elsőnek és furának éreztem, a hangnemet. Mintha tudtam volna, hogy tőlem várják a választ. Egy nagyon csinos és előkelő hölgy lépett be pár szolgával. Vicces volt a jelenet. Gracie hálóingben. Chuán egy póló é bokszer, a szerelmemen bokszer, én pedig körbe takarva fehér takaróval kicsit sem sejtve, hogy az éjjelem hosszú volt.

- Jó reggelt látogatók kik a hercegnővel jöttetek. – Hajolt meg előttem.

- Mi? Miről zagyválsz itten? Ez kizárt! Én, hogyan is lehetnék hercegnő? – förmedtem rá. – Ne szédíts!

- Kedves hercegnőm. Biztosítalak téged, ez nem Vicc. Abigél királyné már régóta várja, hogy meglátogasd. Ő majd mindent elmond. Ruhát találsz a szekrényben. A kísérőidnek is van az alkalomhoz megfelelően. javasolnám, hogy kicsit magunkra hagyjanak…

- Javasolnám, ha jó akarsz magadnak nem zavarod ki a szerelmem, mert olyat mondok, hogy nyulat fogsz! – morogtam rá.

- Kicsim. – lépett váratlanul hozzám Ahote. – Nincs semmi baj. Megértem a helyzet fontosságát. Megvárlak.

- Nem Ahote nem! Számomra ez bántó! Oly sok évet kellet, lennem nélküled. Most már a legjobb barátaim is kik jóban, rosszban velem vannak. – iszonyú dühös voltam, nem volt megfelelő szó, ha le kellet volna írnom, mennyire is fortyogott bennem az indulat. – Nem! Ha akar valami itt és most mondja, vagy ha nem akkor az –az Abigél királynő majd elmondja. Most távozz!

- Rendben. Ahogy óhajtod. – Ezzel meghajolt és kisétált. Ott hagyva újra minket.

- Most mi lesz? Ki ez az Abigél? – Nézett ránk Gracie.

- Fogalmam sincs, erről senki sem mesélt nekem. – mormogott Chua .

- Anni biztos, nm ellenség. Ilyen kabin, ilyen szolgálókkal. Királyné. De miért pont Piper?

- EZ az, amit szeretnék megtudni. A szüleim meghaltak, a rokonaim, akik voltak is a vagyon miatt elfordultak. Egyetlen egy biztos pontom az életben a párom, Ahote. – forróság öntött el, ahogy kimondtam a nevét. Ő mellém sétált, majd átölelt.

- Nekem meg te nyuszi. Csak ne idegeskedj. Most már mindegy. Itt vagyunk. Öltözzünk fel és várjunk, ha itt állunk félig pizsama, félig egy szál ruhában, illetve takaróban attól nem lesz jobb, se a helyzetünk sem az adott pillanat.

- Helyesen mondod barátom. – mondta Chua és láttam, hogy lassan megnyugszik. – Öltözzünk át. Gondolom, hoznak nem sokára ennivalót és megérkezünk. Aztán majd ezt az Abigél királyét kifaggatjuk.

- Rendben. – hunytam le a szemem, majd dörzsöltem meg a homlokom. – Igazad van.

- Akkor majd átjövünk. – Bólintott Gracie majd távoztak. Ahote még mindig átkarolva állt és most kissé nyugtalan volt. Éreztem minden izmán. Megfordultam és ő lágyan a szemeimbe nézett.

- Sajnálom, hogy nem akadályozhattam meg. Biztos elaltattak…

- Ne kínozd magad Ahote. A lényeg, hogy egyikünknek sem görbült haja szála se. Itt vagyunk félúton valamerre, de legalább együtt. – ekkor hozzá bújtam és lehunytam a szemem. A szíve nyugodtan vert. Nem volt olyan izgatott, mint tegnap.

- Igazad van. Öltözzünk át akkor. – javasolta.

- Ahote… - ekkor széles mosolyra húztam a szám. – ne olyan gyorsan még álmos vagyok. – vigyorogtam.

- Borzalmas nőszemély vagy ugye tudod! Elrabolnak, és, hogy tudsz gondolni az alvásra! – nézett rám neheztelő tekintettel.

- Ahote. – ekkor elmosolyodtam és megcsókoltam. – szerelek.

- Én is téged szépségem. – simogatta meg az arcomat majd felemelt és az ágyba vitt.

Még együtt aludtunk egy kicsit aztán a reggelihez készülve egy kialakított reggeliző részben mind a négyen csendben ettünk.

- Üdvözöllek. – Jelent meg egy gyönyörű nő. Jólesett, hogy Ahote nem bámulta végig. – Az én nevem Sabina. Örülök, hogy ránk találtál. Mindjárt odaérünk. Ha kinézel az ablakon, akkor láthatod mesés birodalmad hercegnőm.

Felálltam, Ahote kézen fogott és a hatalmas ablakon, ami a szobánkban lévőnél is hatalmas volt kifelé néztem.

- Remek, na és ennek az úgy nevezett birodalmamnak van neve is? – Kérdeztem kissé csipkelődve. Ahote jót kuncogott is rajta. Gracien láttam, hogy jót mosolyog, de Chua annyira feszült volt mintha karót nyelt volna. Meg tudtam érteni. A jelen helyzetbe talán ő volt a legidegesebb.

- Persze hercegnőm. A neve: Nimmfazuel.

- Nimmfazuel? – nézett rá Ahote érdeklődően. Hangja nyugodt volt. Tudtam csak kíváncsi. Szerencsére, Ahote mindig is óvatos és kíváncsi volt még farkasként is.

- Igen. Mindjárt megérkezünk. Készülődjetek.

- Volt velem egy táska. Az hol van? – néztem ré szúrós tekintettel.

- Az asztalán hercegnőm. – hajolt meg majd kisétált.

Befejeztük a reggelit majd átsétáltunk. A táskám tényleg ott volt ahol mondta. Valószínű a reggeli sokk miatt nem vettem észre.

Úgy döntöttem, lecserélem néhány szakadt ruhámat. Hisz volt bőven ruha a szekrénybe ami Ahote szerint arannyal volt díszítve.

Ha már hercegnő vagyok, ennyit megengedhetek magamnak. Kilépve a hajó ajtaján mely egyenesen egy nagy hídhoz vezetett fura érzés kerített hatalmába. Szerelmem erősen megfogta kezem és ő vezetett. Nem tudtam mire számíthatok, de éreztem biztonságban vagyok. Egy hintó várt minket, gyönyörű lovakkal. Szinte sohasem láttam ennyire csodás paripákat.

A zöldellő erdő, a színes madarak melyeket talán csak tévéből, ha láthat az ember. Mint egy éden. Olyan meseszép volt. Itt nem volt környezet szennyezés, vagy szemetelés. Minden ember szimbiózisba élt az állatokkal. Csodás megfoghatatlan volt egyben. Szinte nem tudtam merre forduljunk. Ahote is csak bámult. Chua nem tudta jobbra vagy balra forduljon –e és Gracie. Ő szinte szóhoz se tudott szólni.

Mindannyian, csak vártuk a végső célpontunkat, de mikor megérkeztünk a kastély hatalmasabb és nagyobb volt, mint bármelyik mesehősé. Itt már fura lények is megjelentek. Volt ki díszes ruhában, volt ki íjjal a kezében közben mellette lévő állathoz beszélt, mint aki nagyon is értené.

Mikor kiszálltunk, mindenki meghajolt. A díszes kapu előtt mely arany és lila fényben tündökölt megannyi gyémánt díszített, az fordult meg az ember fejében vajon mennyit érhet?

A kastélyon belül minden óriási volt. Kivéve a lépcsők melyek ember méretűek voltak. Három szintet sétáltunk fel, mind a három más és más színben pompázott. Majd beléptünk a terembe, a terembe melyet oly annyira vártunk. Megannyi kérdés és itt létünk legfőbb oka most egy nőtől vártuk ki oly annyira hasonlított édesanyámra, hogy azt hittem álomban vagyunk.

- Itt vagy végre! – mosolyogta el magát és mézédes csilingelő hangja szinte az ott lévőkre mind mosolyt csalt.

- Mi ez az egész? – néztem ré végül mikor végig nézett.

- Ó. Mindent sorjában. Üljetek, lekérlek.

- Nem. Félre érti. nekem nincs időm, nyomunkban van, Xemenople és le kell mosni a tarkómról a jegyét…

Ekkor láttam, ahogy elmosolyodik.

- Jegyet? A jegyet mi már nem látni?

Értetlenül néztem rá ő pedig vígan kuncogott. Ahote odasétált, felemelte a hajam és láttam meglepődött arcát, hogy ezúttal vendéglátónknak van igaza.

- Gyertek velem. – Felált és elindult.

Egy másik szobába vezet ahol székek voltak. Körbe ültünk én és Ahote egész közel hozzá. Teát szolgáltak némi süteményt majd az őrökön kívül más nem maradt. Nyugodtan kanalazta a teáját majd rám nézett.

- Te nem tudhatod ki is vagyok. De, édesanyád nővére. Amikor rám nézel és látod őt benned, tudni fogod, hogy igazam van. Anyád, nem odavalósi. Nem földi. Ő is olyan lény, mint én. Tünde volt, de amikor megtudtuk annak a vámpírnak a tervét, elbujtattuk. Ő szerelembe esett majd megszült téged. Pár hónapos voltál, mikor visszahívtak engem ide Nimmfazuelbe. Mivel a jelenlegi király nem rég meghalt így én lettem az ország hivatalos uralkodója.

Te pedig, ahogy sejtetem is. Emberivé váltál.

- Szóval. Ön Piper nagynénje. – Szólalt meg végül Ahote.

- Miért nem akadályozta meg a szülei megölését? – Kérdezte végül Gracie és mindenki, velem együtt feszülten várt.

- Nem tudtam. Mindent én se tudhatok. Sajnálom.

- Megértem. – bólintottam.

- Nektek a gondotok Xemenople. Amíg ő él addig, nem mehetsz vissza. A foltod miatt nem kell aggódnod. Hisz, megtaláltad a párod. – Ekkor ránézett Ahote-ra. – A törzsed igen bölcs. A törzs titkai miatt, pedig jó lett volna, ha visszatartod magad, de te hanyatt homlok üldözted ezt a lányt. - mutatott rám. – végül sikerült kiszabadulnotok.

- Kislány. Segítened kell. Akár tetszik, akár nem. Te vagy Nimmfazuel hivatalos hercegnője akár tetszik akár nem. Én pedig a jelenlegi királynő arra kérlek, segíts. Ez a közös ügyünk. – szólalt meg egy szárnyas fura alak.

- Én, mint a nagynénéd, kedves unokahúgom. Kérlek, csatlakozz. Mit fel lesz erre?

Körbenéztem a három legkedvesebb emberen, akikért akármit képes voltam tenni és tudtam. Tudtam, ők benne vannak.

- Vállalom.

- Rendben. – Bólintott Abigél királyné. – Sabina kedvesem. Kísért fel őket. Ők itt vendégek. Illően kezeld őket. A fogadott lányomra, ki pedig számomra oly fontos, legyen rá főként gondod, hogy semmibe se szenvedjen hiányt, amiből eddig szenvedett.

- Úgy lesz úrnőm. – hajolt meg a lány.

- Ebédkor találkozunk. Most mennyetek. – Intet majd felállt és elsétált.

Ahote kézen fogott és próbált húzni, de igazából nem igazán fogtam fel még mindent. Nehéz egy árvának felfogni, ha hirtelen ekkora nagy adomány csöppen az ölünkbe.

Sabina szobánkhoz kísért majd meghajolva eltávozott. Hosszas ideig tanulmányoztuk a tájat és a fákat mik körül vettek.

- Akár mit mondasz ez a hely csodálatos, mesevilág. – mormogta Ahote miközben felém hajolt.

- Itt végre nyugalom és csend honol. De vajon meddig? Xemenople is fenyegetheti ezt a remek világot? Akkor mindenképpen szembe kell vele szállnom.

- De nem vagy egyedül. – mormogta majd megcsókolt. Csókja zsibbasztó volt, és szinte elfeledtetett velem mindent. Nem igazán így terveztem az itt létet, de úgy látszik Ahote nagyon is jól tudta mivel vegye el a terhet a vállamról.

Az ágyra fektetett, gyengéd csókokkal halmozott el. Szinte borzasztó volt a rácsodálkozás, hogy nem rég voltunk együtt és a testem szinte bizseregve követelte őt már is magának. Nem mondtam, de szerettem volna, ha újra az övé vagyok. Ő mintha csak a gondolataimba olvasott volna. Lágyan, a szoknyám alá nyúlt és már vetkőztettet is. Mire feleszméltem a vad csókcsatából, ő már finoman együtt mozgott velem.

Borzasztó, hogy az adott percben nem tudtam másra gondolni, csak az ő szeretetére, érintésére, testére a szeretkezésünkre, de ez olyan volt, mint egy mély kínzó sebre egy öreg jól ható gyógyszer.

De nem akartam tiltakozni eme vad és kiismerhetetlen forró érzelmek ellen melyet ettől az indiántól kaptam. Csak őt akartam oly közel amennyire lehetett és oly szorosan amennyire csak engedte.

Még így is többet kaptam, mint remélhettem, hisz az egész lelkét oda adta nekem a szívével együtt. Az asszonyának éreztem magam és be kellet látnom, az is voltam. Akkor ott, a beteljesülésünk után, izzadva egymás karjaiban, Ahote tekintettét kutatva miközben ő nyugodt és szerelem ittasan a tekintetem fürkészte lágy csókokkal tudtam.

Ha egyszer felteszi a fontos kérdést tudni fogom rá a választ. Őt akartam, képes voltam bármi feladni. A menő állásom, a házam, bármit. Csak, hogy ne kelljen tőle, akár fél napot is távol lenem. Szerelem.

Igen, azt hiszem akkor abban az adott percben, órában és helyzetben, az volt az egyetlen egy pont melyre szükségem volt, és melyet meg is kaptam, önzetlenül, az utolsó cseppig…

Sabina, a királynő hű testőre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

írta: wolflady, 2011. márc. 28. 13:54 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Farkas Őrző 1/10

Bhaabrath Városa

Lehajoltam és megcsókoltam a homlokát.

- Pihenj le egy picit. Hozok addig reggelit meg valami üdítőt. Biztos álmos vagy.

- Jól van, de siess. – suttogta. Visszabújt az ágyba én meg a lehető leggyorsabban iparkodtam.

Visszafelé úgy gondoltam, most már ideje lenne megint lezuhanyozni. Rég volt már a tegnap reggel és igen csak úgy éreztem jól esne. Bár gondolataimba szívesen zuhanyoznék Piperrel, de féltem attól, hogy a zuhanyozáson kívül minden megtörténne, csak a zuhanyozás nem. Ami nem rossz dolog, de nem biztos, hogy pont egy zuhanyzóba akarom magamévá tenni.

Beértem a szobába. Ő elszunnyadt az ágyamba. Mindent óvatosan lepakoltam. Jó, hogy nem meleg ételt hoztam így később is megeheti.

Leültem az ágyra óvatosan és elmosolyodva néztem. Gondtalan volt az arca és kipihent, de még is kicsit fáradt. Soha nem volt még ilyen, hogy mi átbeszéljünk egy teljes éjszakát érzelmektől fűszerezve. Jó volt nézni kedves arcát, piciny báját. Lassan mellé feküdtem, de óvatosan, fel ne keltsem. Továbbra is figyeltem. Őrizve álmát, hogy oly békés legyen, mint akkor abban a pillanatban.

Nem volt semmi különös. Néha grimaszt vágott álmába. Elég vicces volt. Volt egy pillanat mikor nyöszörögve elkezdett keresni. Átöleltem, hagytam, hogy a mellkasomhoz bújjon, majd sóhajtott egyet és mélyen aludt tovább.

Eltelt egy kis idő. Meglepődve nézett rám, kissé álmos tekintettel. Majd ejtet végre egy mosolyt és jobban hozzám bújt.

- Na, na. Nem tetszik vissza aludni. Itt vagyunk egy nagyon szép városba, kimehetnénk. – Vetetem fel az ötletet.

- Ahote mit műveltél, velem? Iszonyú fáradt vagyok, éhes és álmos. – nyöszörögte.

- Én még semmit… sajnos. – mormogtam.

- De egy… - lobbant fel hirtelen dühöm és csapkodtam meg. Ez inkább játékos csapkodás volt, mint erőteljes.

- Jól, van! Jól van! – nevetett hangosan Ahote. – Ha megnyugodtál, akkor reggelizhetnénk?

- Persze. – mosolyogta el magát.

Reggelizni ültünk. A Nap itt lassabban indult, kezdett olyan érzésem lenni, mintha visszatérne a mi eredeti idő vonalunkhoz. A lány egyhangúan ette a müzlit és itta a teát. Nem volt benne semmi izgalom, feszültség. Csupán nyugalom.

Megvártam miután a lány átment átöltözni. Egy könnyebb fehér szoknyát és ahhoz való feslőt vett fel. Igen elcsábító volt és büszke voltam rá, hogy leginkább engem próbál elcsábítani. Bár azt nem kelet az már rég megtörtént. Nagyon- nagyon rég. Most már csak arra vártam mikor teljesül majd be.

Ahogy kiért rám mosolygott. A kezem-nyújtottam és ő megfogta. Kéz a kézbe indultunk el a városba. Chua és Gracie is társult hozzánk. Négyesbe nagyon jó volt neki vágni ennek a hatalmas, fényűző városkának.

- Ti hol fogtok aludni? Mi úgy terveztük, hogy itt bent, valahol ha lehet. – Kérdezte Gracie tőlem.

- Nem tudom. Igazából nem gondoltam erről. Mit gondolsz Ahote? – néztem lopva a fiúra, aki bár jó barátja mellet sétált és éppen valamin jót kacagtak engem bámult vágyakozóan, amitől elvörösödtem.

- Én a hajón aludnék, az biztonságosabb. Meg hát nem hoztunk annyi pénzt magunkkal, hogy így szórjuk.

- Igazad lehet. – Mormogta Chua.

- Nem ismerjük ezt a helyet. A hajót igen. Én amondó vagyok, ha a lányok kapnak valami kisebb ajándékot, elsétálgatunk itt, aztán majd visszamegyünk. Mindenki a külön kis asszony jelöltjével a maga kis kabinjába. – vigyorogta.

- Bocsánat, de mi is itt vagyunk. – sziszegte Gracie.

- Pontosan, nem biztos, hogy pont Ahote-al akarok aludni. – mormogta és közbe tekintette villámokat szórt felém.

- Nocsak, talán nem egy kis bemutatót akartok? – kérdeztem vissza.

- Á de perverz ma valaki! – csapkodott meg erre, Piper én meg vígan nevettem.

Romantikus volt a táj. Igen, talán kissé a szenvedélyeim felébredtek. De vissza fogtam magam, ahogy az árusokat nézelődtünk. Soha nem voltam még Indiában, de és az emberek, mennyire odafigyel mindenki ruhájára, a Henna festékek ismerete, a mesés ékszerek, a csodálatos hatalmas állatok melyeknek akkora agyara van, hogy egy elefánt is megirigyelhette volna.

Ha hasonlítanom kellene, J. R. R. Tolkien, Olifántjai jutnának egyből eszembe. De ezek nem olyan vadak. Gyerekek játszottak éppen a közelükben. Díszesen feldíszítve azokat, melyekkel dolgoztak, látszott az itt élőkön, hogy eme állatott igen becsben tartják.

Senkinek sem voltunk feltűnő. Biztosan megszokták már a sok átutazót.

Megkérdeztem az egyik munkástól végül mi is az, amivel dolgoznak, miközben Piper éppen ajándékot válogatott.

- Elnézést. – mutattam a nagy állatra.

- Ó. Ő Gajah. Úgy hívjuk. A nagy istenünk adta, hogy segítsen és vigyázzon ránk.

- Csodálatosak! – hüledeztem el. Tényleg elvarázsolt az állat termete, izmai, és csodálatos formálya. – Hány évig él? – gondoltam ennyi még belefér.

- Ó. Gajah, nagyon sok- sok év. Két ember öltönyi se elég.

- Huh az igen ! – mormogtam. Ha ötvenel számolok, az is száz. – Köszönöm. – Hajoltam meg.

- Nézd ez legyen. – nyujtott át egy karkötőt kék csillogó kövekkel. Furcsa jelekkel volt kiegészítve, egyből a Kelta háromszög jutott az eszembe.

- Mennnyi lesz ? – kérdeztem a kedves hölgyet.

- Semmi. Ajándék. – mosolyogta szelíden.

- Nem lehet. Kérem. – próbáltam erősködni.

- De igen. Ajándékba adom. Így ereje lesz. Kérem. – mondta továbbra is szelíden. – Ne fizesse ki. Akkor balszerencsét hoz. A Hölgy kiválasztotta. Legyen hát az övé. Szüksége van rá. – Bólintott.

- Köszönöm! – hálálkodtam, majd Piper jobb kezére tetem, és összezártam a biztonsági záral is.

- Na milyen ?  - Pirult el.

- Csodálatosan megy a zöld szemeidhez! – próbáltam lenyűgözzni. Sikerem is volt. Ismét belepirult.

- Gyere. – nyújtottam a keze. Ő megfogta. Immáron minde hezitálás nélkül majd tovább indultunk.

Nem tudtam Chua és Gracie, mikor szakadtak el tőlünk. Mikor még azeggyik Gajah-ot bámultam és Piperválogatott akkor még itt voltak. Örültem azért, hogy magunkra hagytak. Megannyi estén áradoztam csak egy ilyen napról.

Nem is kellet az, hogy együtt, legyünk úgy, csak a közelsége, a keze, és a nevetése ismár elég volt.

A nap szépen telt. Olyan volt mintha egy nagyobb Farsangi buliba lettünk volna. Nem volt annyira komoly, mint amit tavaly láttam a Brazil karneválról, de majdnem ütte  a mércét.

Már délután volt és észre sem vettem ahogy eltelt az idő. Mintha csak pár perce sétáltunk volna. Nem beszéltünk sokat. Néha akezem adtam, ha felléptünk valahova.

- Piper. Elég zajos ez a város. De, nyugodnak érzem még is magam. – kezdtem el.

- Én is. Úgy érzem itt  a gonosz keze nem érhet el. – majd a távolba meredt. – Lassan a nap lenyugvóban van. Vasorázzni kéne menni. -Sóhajtotta.

- Igen. Menni kéne. – suttogtam. Visszakísértem, de úrtözben valami nem hagyottnyugton. Tegnap találtam a táskájába és gondoltam rákérdezem.

- Mi az olyan fura arcot vágsz ? – nézett rám kissé megijdve.

- Tegnap amíg aludtál, a táskád ahogy kerestem a rajz cucaimat kiborult. Felszedtem mindent, de ... találtam egy kis dobozt. Má csak húsz szemvan benne.

- Ja az. Dr. Evelstone ajánlotta. Sokminden van bene, és ugye ettől helyre jön a havi vérzésem. Nem erős, de száz százalékos.

- Szóval fogamzás gátló. – szögeztem le.

- Igen az. De sajnos. Ha tovább maradunk elfogy. Amíg nem volt velem, kissé összezavart. Még szerencse , hogy nem jött meg.

- Tudod mire gondolok. – fordult meg hirtele a sötét gondolat a fejembe.

- Mire . – Ráncolta ő is a homlokt miközbe egyre jobban közeledtünk ahajó felé.

- Nem ismerem ezt a világot, a várasokat. Sem azt a gennyes vérengző vérszipoly akinek köszönhetően mi találkoztunk. – olyan düh járta át ezt a mondatott, hogy úgy éreztem ölni tudnék. De viszafogtam magam. Nem akartam, hogy megijedjen .

- Ahote. – suttogta és kissé megremegett. – Ugye nem...

- Húsz bogyó, húsz nap. Na és utána?

- Utána, legalább két hónap kell, hogykitisztuljon a szervezetem, egy gyermekhez, de ha tisztítókurát alkalmaznak, akor rövidebb mint egy.

Láttam ahogy hirtelen már ő is kapizsgálja mi jár a fejembe.

- Ott minden gyümölcs, minden ital, méregtelenítő hatású volt. Amikor két napig nyugodtan aludtál, sokkal szebb lett a  bőröd és a hajad.

- Egyzer magához hivatott és mindenki előt megált, gonosz kezét felénk tartva. Nálam tovább megállt, a hasam elé is tartotta majd ejtett egy moslyot és visszaküldtek.

- Szóval tudja. Megérezte. Piper. – ekkor megálltunk a stég előtt ami egyenesen a hajó elé vitt. – A világban összesen, tíz nő képes erre és te az egyike vagy aki neki szülhet. Ha elfogynak a bogyók, akkor még egy hónap és...

- Akkor lett volna a harmadik hold telte... – motyogtam.

- Ez a szemét mocskos... – prüszköltem ki magamból. Ökölbe szorult  akezem. Ő szelíden elmosolyogta magát majd felém hajolt.

- Bármi lesz én neked tartogatom azt a pillanatatot suttogta, ettől teljesen forónakéreztem magam, felé hajoltam és gyengéden megcsókoltam.

- Biztos engem akarsz ? – kérdeztem végül rekedtes hangon. Ő ejtet egy mosolyt majd kézen fogott.

A szívem úgy elkezdett kalapálni és éreztem ahogy  a testem is egyre jobban forrósodik. A kabinba mentünk majd lepakolt. Magához vett egy törölközőt és rám vigyorgott.

- Na nem , megvársz szépen. – utasított.

- Rendben legyen. De siess. – mondtam anyira kívánkozó hanggal amenyire lehetet csak érzékeltetni számára mennyire is akarom őt.

Nem bírtam ki pár percnél, hogy ne menyek utána. Túl sokáig volt tőlem távol. Idáig is mindig őrködtünk a zuhanyzó ajtó előtt. Most is kiléptem és becsuktam az ajtót majd meglepődve láttam , ahogy áll türelmesen és rám mosolyog.

- Nem bírtad ki. Vesztettél ! - vigyorogta gúnyos arccal.

-Piper. - Suttogtam és már estem is neki. Mind ketten a zuhanyzó ajtajának a kilincsét kerestük miközben nyelvünk egymás nyelvét hajszolta. Végre bejutottunk, majd miután rátoltam a reteszt vissza hajoltam. Ő azonnal fogadta csókom és idegesen, matatott  a nadrágom övével.

- Kívánlak. Nem érdekel mit gondolsz mennyire tatod nem szűziesnek, de akarom. Itt és most! – jelentett ki olyan hanggal, hogy szinte fájó volt ha nem teljesítem a kérését.

Nem válaszoltam. Kicsatolta a nadrágom és lehúztam. Ekkor megállt, levette a szoknyáját. Forrón nekem tapad, a derekát gyengéden megcirógattam. Piciny ujjai puhán zongoráztak végig feszes vállamon, erős karomon, kiduzzadó megfeszülő izmaimon. Végre lekerült a felsőm és az ő topja.

Csókjátékunk nem csitult, egyre szenvedélyesebb és követelőbb lett.

Mesés volt a puha melleihez újra hozzá érni. Látni, hogy mennyire élvezi. Majd egy pillanatra elhajoltam, megindítottam a zuhanyt és a meleg víz alá húztam. Már csak a fehérneműnk volt kettőnk között, de ez sem volt sokáig gát. Mikor végre csupasz testünk összetapadt úgy éreztem nincs erősebb kín ha nem tehetem magamévá. Forró vágy kerített hatalmába. Újra meglátogattam a melleit. Centiről , centire haladva mintha egy belső ösztön súgott volna, kiélvezze a helyzetet , és a gyönyört melyre oly régóta vártam. Ő puha kezével közben, férfiasságomat simogatta, éreztem , hogy még ügyetlen, de segítettem és ketten már jobban összedolgoztunk.

Közbe féltett sóhajokat eresztettünk el a torkunkból én pedig féltet szavakat súgtam nekik melyekről sohasem halott. - Kívánlak, akarlak,oly fontos vagy nekem mint a szomjazónak az édes víz a sivatagban. – Ezektől lázba jött, lábait lassan széttárta és engedte hogy felfedezzem azokat a helyeket melyet férfi még sohasem fedezett. Büszke voltam, hogy én vagyok az első. Titkon reméltem, hogy ez örökké így is marad.

Először csak a combjait, majd a féltet kis dobját látogattam meg apró csókokkal. Egy kicsit elidőztem, látszott rajta, hogy ez nagyon tetszik neki. Óvatosan és puhán játszadoztam nyelvemmel, a két érintetlen ajak között melyek még férfi hímvesszőjét sohasem fogadták be. Majd felé hajoltam, éreztem, hogy készen van. Ennél csúszósabb már nem is lehetett volna.

Szerencsére a zuhanyzóba volt egy kis fából készült ülőke, leültem rá, majd magamhoz vontam őt is. Láttam ahogy beleborzong az összeforradás gondolatától. Így picit még játszottam ujjaimmal, hogy még nedvesebbé váljon.

Ekkor már végleg elhatalmasodott  a vágy, felém emelkedett és lassan ágaskodó férfiasságomra csúszott. Első pár mozdulat, kissé szoros érzésvolt számomra . Ő könnyeit ejtette, de mikor végleg egybe forrtunk hagytam neki kis időt, hogy megnyugodjon.

Apró csókokkal vigasztaltam és piciny simogatásokkal. Lágyan ringattam, hogy megnyugodjon lassan. Majd felém hajolt, és mintha nem is azért sírt volna, hogy fájdalmat okoztam neki - amelyet sohasem akartam -  lassan ringatni kezdte kecses csípőjét és én válaszoltam is erre.

Vad szeretkezésbe kezdtünk, közbe egyre jobban éreztem ahogy valami forró elönt. Néha mikor elhajolt és csókolgatta vállamat, láttam ahogy a vízben a vér távozik a lefolyóba. Pár perc volt, majd már semmi, és egyre síkosabbá vált.

Vadul hajszoltuk a vágyat melyet annyira akartunk már. Hol egymás fülét becézgetve, harapdálva, hol egymás száját sürgetve az égő vágyra. Majd hirtelen, megfeszültem, éreztem,hogy abban a pillanatban ő is és végül éreztem, hogy egyszerre elégek és meghalok.

Éreztem ahogy a forró forróság elönti az ágyékom. Mind a ketten sóhajtozza pár percig csak egymást cirógatva próbáltunk élni a pillanatnak.

- Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. – suttogtam. Ő ejtett egy mosolyt majd megrázta a fejét.

- Nem. Nem azért sírtam. Csodálatos volt! – mondta mosolyogva. – Azon , hogy végre megtörtént. Az első pillanat óta akarlak. Amikor behoztak és megláttalak. Fú. Már akkor álmomban megtettem volna veled.

- Ez igen hízelkedő. – vigyorogtam el magam , majd egy apró csókot adtam. Egy darabig így voltunk, majd elhajolt.

- Mindig is... mindig is, arra vágytam, hogy valami csoda folytán, te ... vagy is az általam elkeresztelt Reth átváltozzon, olyanná aki megvéd. De, hogy ennyire , erős, jóképű, szeretetre éhes és férfias fickót rejtett az a farkas test. Na arra nem számítottam.

- Akkor már érted miért estem akkor neked. Én is így voltam és a törzs miatt soha nem tehettem. De, most nincs itt se a törzs, se a figyelő szemek. Éppen ezért kihasználom. Annyiszor teszem meg veled úgy ahogy akarod, annyiszor teszek kedvedre úgy ahogy kívánod, és sohasem hagylak cserben .

- Ahote – ekkor elmosolyodott – maradj már végre csendben. Nayeli. – Hajolt hozzám suttogva. Majd újra lassan felállt.

Lezuhanyoztunk. Végig csókolóztunk. Annyira új volt nekem és olyan hihetetlen. Majd aludni tértünk. Bár nem sokáig bírtunk egymással. Éjjel még vagy háromszor egyé váltunk.

Azt már tudtam, hogy mind a kettőnknek Bhaabrath igen emlékezetes marad. Hajnalba végül megpihentünk és úgy éreztem összetartozunk örökre.


írta: wolflady, 2011. márc. 24. 11:33 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Farkas Őrző 1/9

Elpadardy városa


Miután a hajó kikötött, a fiúk átjöttek. Nehéz volt egy légtérbe lenni Ahote-vel, főleg ahogy néha rám pillantott.

Nem láthattam sokat a városból. A fiúk meséltek róla inkább. Az ajtó zárva volt halottunk, ahogy jönnek, mennek az emberek és néha a kilincset is próbálgatják, majd odébb sétáltak.

Elpadardy más volt, mint Dalír amiből egyáltalán nem láttam sokat a nagy eső függöny miatt.

Görög romok és magas Egyiptomi piramisok díszelegtek némi újszerű újítással. Akár egy Piramis volt, akár egy régi Görög Phanteon, mindegyik úgy nézett ki mintha vagy egy hatalmas szálloda lánc lenne tele üveggel, vagy mint egy Pláza.

Egyszerűen érezni lehetett, hogy itt a pénz volt az úr. Mindenki tehetős volt, de ugyan akkor lehet ez volt a legfőbb ok, amiért ennyi gonosztevő kedvenc helye is volt.

Az időjárás itt felettébb szeszélyes volt. Hol sütött a nap, hol esett az eső. Volt, hogy félóráig sütött majd három óra eső.

A fiúk tényleg rendesek voltak velünk. Néhány játékot is kitaláltunk, de általában hagytak minket győzni. A kedvencem a malomjáték volt.

Két napig álltunk a kikötőbe. Még is olyan volt, mintha napok óta itt téblábolnánk. A kapitány túlságosan féltett attól, hogy valakinek szemet szúrok így ezért biztonságosabb volt, ha a fiúk felügyelete alatt egy szobában maradunk. A tarkómon lévő megszáradt vér még elég jól bírta. Úgy viselkedett, mint egy nagy barna ragtapasz. Nem igazán szerettem volna, ha Ahote-nak azért meg kell vágnia magát, mert valamiért lejött.

Miután végre elindultunk, alig vártam, hogy kicsit kiszellőztethessem a fejem a hajó fedélzetén. Ahote elkísért és most kivételesen fura volt, hogy ragaszkodott ehhez. Bár sejtettem, hogy mindez azért van, mert Gracie túlságosan megkedvelte Chu-át és hagyni akart, kis teret a fiataloknak. Örültem, hogy most velem van. Megálltam a hajó óránál. A rengeteg ablakon át csak bámultam kifele. Néztem, ahogy lassan elhaladunk Elpadardy mellet.

- Mond miért nem állhattunk meg és sétálhattunk körbe –e csodálatos városkában? – sóhajtottam.

- Sok erre az úton álló és a gyilkos, na meg a felbérelhető kétszínű alakok. A ti biztonságotok miatt. Ennyiért és nem másért. – felelte ezúttal lágy hangján. Egyszerűen mindegy volt melyik hangszínével beszélt hozzám imádtam, mint ahogy a közelségét is és azt vágyakozó pillantását is amitől legszívesebben rávetettem volna magam.

- Szerinted Gracie még a szobánkban van? – tettem váratlanul fel a kérdést és nem tudom miért pont ez járt akkor a fejemben.

Félve ismét az ablak felé néztem. Láttam, ahogy engem nézz. Szinte szuggerált a tekintetével. Elöntött a forróság és úgy éreztem muszáj lesz lehűtenem magam, ha így folytatja. Lassan mellém lépett éreztem, ahogy a teste hozzá simul az enyémhez. Kellemes bizsergés járt át. Nem tett semmit. Ugyanúgy kifelé meredt ő is csupán szorosabban mellettem állt.

- Nem hiszem. – sóhajtotta. – Eléggé bele van zúgva Chuába ahogy észrevettem.

- Szóval akkor egyedül bambulhatok ki a fejemből. – mormogtam.

- A kapitány azt mondta, hogy jó szelet kaptunk. Egy-két nap és Bhaabrathba érünk. Különben is, ha kellenék, tudod, hol van a kabinom. – hangja még mindig nyugodt volt, de mintha megfeszültek volna picit az izmai.

Arca gondterhelt lett. Pár napja kezdem csak kiismerni emberként, de ezt a gondterhelt tekintetét már nagyon is jól ismertem.

Szerettem volna kicsit enyhíteni a feszültségét. Próbáltam kissé elengedni én is magam hisz ő ismert engem és én is őt. Csupán most férfi volt, ami számomra elég vonzó volt és igen nagy kísértés. Még is tudtam nem állhatunk egész úton ennyire feszélyezve, mintha két vadidegen lennénk, akik éppen bénáskodva akarnak megismerkedni egymással.

- Figyelj. Sohasem kérdeztem amióta nem változtál vissza még farkassá és tudom idióta kérdés, de valahogy muszáj oldanom a kettőnk közötti feszültséget. Sajnos így hirtelenjébe ez jut az eszembe. A neved… mit jelent? – motyogtam és most már kezdtem előre bámulni miközben a városra, ahogy haladtuk el lassan bekúszott az éjszaka, késztetve az embereket, hogy nyugovóra térjenek.

- A nyugtalan. Ezt jelenti. Édesanyám adta ezt a nevet nekem. Takoda mindig is azt mondta rám vall. Nem tudtam megmaradni egy helybe, olyan voltam, mint egy kibiztosított bomba. Csak utána kezdtem el véglegesen megnyugodni miután először farkasként megjelenem és te elkezdtél hozzám beszélni.

- Takoda azt mondta örökbe fogadott fia vagy. Mi történt szüleiddel? – Ekkor ránéztem, de tekintetet valahol a homályba meredt.

- Négy éves voltam. A törzset és a szüleimet lemészárolta egy vérszomjas vámpír, aki szomjúságát a törzsem vérével oltotta. Én is úgy menekültem meg, hogy édesanyám rátett az egyik lovunkra. Azt mondta vissza se nézzek és kapaszkodjak erősen. Ekkor a ló farára csapot és az elvágtázott oly sebesen, hogy még a szél sem érte nyomát. Nem néztem vissza, de még halottam-anyám sikolyát.

Azt mondják, nem bűn, ha könnyeid kiereszted. Az indiánok így tartják. Az amerikaiak úgy gondolják az nem férfias. Én csak négy voltam és úgy potyogtak a könnyeim, hogy egy velem egy korú kislánynak is megesett volna a szíve.

- Ahote.- néztem együtt érzően rá. Ekkor jobb kezem lassan elindult, ő kinyújtotta majd megfogta és közelebb bújtam hozzá, de továbbra is komoly tekintettel az ablakot kémlelte. Noha bár a sötétség egyre jobban elvette a mesés táj szépségét.

- Pachua, Takoda legelső fia talált rám, több mérfölddel arrébb. A patak közelébe a lovamról leesve, ájultan. Ismerték a törzsünket, az apámat ki bátor harcos volt. Ki ha kellet a szükség az elsők között volt és harcolt. Anyámat, aki gyönyörű mosolyával megannyi férfit kényszerített térdre és végül még is apámhoz ment hozzá.

- Én sajnos nem emlékszem anyukámra. Csak foszlányok és a kép, ami a medálomba marad. – mondtam elszomorodva. Ekkor éreztem hozzám bújik. Lehunytam a szemem, de ami következett arra azt hiszem egyáltalán nem voltam felkészülve.

- Édesanyád gyönyörű asszony volt. Apukád remek, szakember. Olyan valaki, akit nem lehetett nélkülözni csak akkor, ha ő maga kérte ki magát. Mindenért, amid volt, amit elvettek tőled, a rokonok és a kapzsi ismerősök, keményen megdolgozott.

Éreztem, ahogy izmaim megrendülnek és feszülten figyeltem tovább. De, csend lett. Sóhajtott.

- Későre jár, már azt hiszem jobb lesz, ha ezt a kabinodba folytatod. – ajánltam fel. Tudtam, hogy van még folytatása így azért próbáltam felkészülni a legrosszabbra is. Ő bólintott.

A félhomályba még nem kapcsolták fel a villanyokat. Ide- oda botorkáltam, de mivel még a kezét fogtam így ő remekül vezérelt. El is felejtettem, hogy valószínű különleges titka miatt biztosan jobban lát, mint én. A vacsorát is ott fogyasztottuk el, majd miután megittam a teámat az ágyra telepedtem, mellé.

Hátát a falnak támasztotta én pedig a kis kerek ablak mellett ültem, felesleges volt kinéznem hisz a vaksötétségbe az egyedüli, amit láthattam az én homályos tükörképem volt.

Egy kisebb asztali lámpa égett csupán egyedül, mely sejtelmesen ölelte körbe a kabint. Éreztem, ahogy szívem zakatolt két dolog miatt is. Egyrészt Ahote közelsége miatt másrészt, hogy végre megtudhatom a múltam egy részét.

- A szüleid remek emberek voltak. Engem akkor bíztak meg, az őrzéseddel mikor még csak nyolc éves voltál. Már akkor is gyönyörű szép kislány voltál. A házatok előtt settenkedtem mindig, mint egy farkas. Noha akkor még semmit sem tudtam a képességemről. – láttam, ahogy egy vigyort ejt. Én is kedvesen mosolyogtam majd figyeltem tovább. - Tizenhárom éves voltam akkor. Az életed, egyszerűen megfogott. Megvolt mindened. Úgy viselkedtek veled, mint ha egy hercegnőt akartak volna belőled nevelni. A medálodat is, nyolcadik születésnapodra kaptad. Az már csak különös egybe és, hogy pont farkast van az elején. – Ekkor megfogtam, szinte éreztem, ahogy bámulja.

- Szóval megfigyeltél.

- Vigyáztam rád. – javított ki.

- Egyedül? Még is…

- Többen voltunk. – vágott vissza. – de ők még messzebbről, tudtuk előbb utóbb le fognak csapni rád. A hírek már akkor is terjengtek.

- Mi történt Ahote akkor. – mondtam keményebben és éreztem, hogy megfeszül az arcom.

- Hidd el nem táncbemutatóról vagy színházból mentetek haza, mint ahogy a legtöbb sikeres filmes főhős, akikből lett valaki. – próbálta elütni viccként, de akkor valahogy nem tudtam mosolyogni rajta.

- Én nem vagyok szuper hős. –mormogtam.

- Igaz. – felelte szelíden. – Moziban voltatok. Aznap éppen később végeztem, én is a törzs más dolgaival. Éppen indultatok haza. Anyukád hátul ült veled. Éppen a kedvenc altató dalodat dudorászta, amit úgy szerettél. Késő volt már. Hirtelen árnyakra lettem figyelmes, ahogy a motorommal, lemaradva követtelek titeket. Váratlanul valami neki rohant az autótoknak az erdő úton. Nem láttam mi, de hihetetlen erővel csapot le titeket az útról. Az autó többször is megpördült saját maga körül majd újra a gumikra érkezett. A férfiak, akik velem voltak egyből a segítségetekre siettek. Édesapád eszméletlen volt. – szívem egyre jobban vert, kezeim ökölbe szorultak ide-oda mozgolódtam és próbáltam nem sírni. Ő várt picit.

- Folytathatod. – mondtam.

- Biztos? – kérdezte aggódva és látta, ahogy a tekintete komorabbá vált.

- Muszáj most már folytatnod. – suttogtam. Ő bólintott.

- A Numerakok, akikről akkor még sejtelmünk sem volt kikapták édesapádat a kocsiból, majd többen neki estek. Ha magánál lett volna, se lett volna több esélye. Én és még másik két fickó megpróbáltuk leszedni őket. Ekkor megjelent az a vámpír, aki a törzsemmel végzett. Harag fogott el és düh. Akkor már édesanyádból lakmározott. Abból a személyből, aki saját testével próbálta óvni egyetlen lányát. – Potyogtam a könnyeim. Az a tudat, hogy a saját anyukám, aki olyan törékeny lehetett és védtelen, mint én most, még akkor is engem próbált menteni. Ez tejességgel kiborított. – Xemenople könyörtelenül eldobta, mint egy babát. Én eléd álltam, noha teljesen zavarodott állapotba voltál és próbáltál visszamenekülni az autóba. Ő felismert engem. Tudta ki vagyok. Még ma is emlékszem arra miket mondott. Arra, ahogy önfeledten lakmározott édesanyámból. – megfeszültek minden izmai, én ekkor már teljességgel nem bírtam.

Hozzá bújtam, ő pedig átölelt. Csend lett. Bele telt néhány pillanatba, míg mind a ketten megnyugodtunk. Könnyes szemekkel próbáltam keresni egy zsebkendőt, de ő elővette egyet mintha számított volna rá, hogy ez lesz.

Éreztem az állát, ahogy az orromhoz ér. Gyengéden megemeltem a fejem és végig cirógattam. Az, hogy ennyire közel voltam az, amit elmesélt. Furcsa érzések keveredtek bennem, de még is a szívem diktált. Olyan közel volt és úgy kívántam, mint még soha. Végül erőt vettem magamon.

- Kérlek, hagyd, ki a véres jeleneteket ne kínozd magad vele, hisz te s fiatal voltál mit tehettél volna?

- Éppen ez az, ami miatt megmenekültél. – suttogta és éreztem, ahogy a teste elkezd forrósodni. Én neki estem, nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Ő persze leütött mintha csak egy kis jelentéktelen légy lettem volna. Ekkor felemelt téged és beléd karcolta a jelet. Nem tudom, hogyan, de magamhoz tértem. A tudat az, hogy bánthat téged. Ekkor rá ugrottam újra. De hirtelen farkasként érkeztem rá. Annyira meglepte, hogy hanyatt homlok visszavonulót fújt. Nekem kellet pár óra, míg rájöttem, hogyan is megy a visszaváltozás. Akkor dühből és méregből volt. Most már bármikor képes vagyok, rá mikor kell.

- Szóval nem muszáj, hogy vámpír legyen a közelbe? – kérdeztem érdeklődve és tejesen meglepett, ahogy közelebb kúsztam a szájához. Ő nem hajolt el csupán válaszolt.

- Tudod, borzalmas egy nőszemély vagy! Éppen próbálom elmondani, hogy mi történt, erre te mindjárt megcsókolsz. – motyogta. Én elpirultam és próbáltam kordába tartani a gondolatimat végül a tudat, hogy a szüleim, hogyan haltak meg teljesen átölelt és már csak ott ültem mellette szomorkodva, magam elé meredve.

- Ne haragudj. Ígérem, meghallgatlak. – válaszoltam szomorúan.

- Helyes. – bólintott. – A történtek után a törsz jobbnak látta, ha nem őrizlek tovább és tőlem jó távol laksz. Így kerültél be az árvaházba. Mikor megtudtam, hogy dolgoztatnak. Azt, hogy a munkások nem tudnak lakatot tartani a szájukra és mindennap azon csámcsogtak, hogy vajon mi történhetett a szüleiddel? Na meg persze a hatalmas nagy vagyonoddal. Nem ezt a sorsot akartam, így elintéztem, hogy helyezzenek át az őszi szállóra. A legszebb részére. Elvállaltam minden munkát, csak, hogy ez megtörténjen.

- Te? – hüledeztem. – Te voltál az?

- A törzsem nem tudta, annyit tudott, hogy tanulok és dolgozom. A naplód is, amit kaptál az egyik tanárodtól, tizenharmadik szülinapodra. Emlékszel mit mondott?

- Igen. Mrs. Perkins annyit mondott: - Tessék, bogaram, egy tikos hódolódtól kapod szülinapodra. – néztem rá hüledezve.

- Helyes, pontosan, úgy ahogy kértem. – mondta. Rám nézett, tekintete békés volt. Nem volt rajta az a vágyódás, ami oly sokszor. Csupán békesség és nyugodtság. Én pislogtam nagy kerek zöld szememmel.

- A te ajándékod?

- Az enyém. – bólintott. Olyan férfiasan mély búgó hangja volt, hogy teljesen begerjesztett. – Jól tudom, mennyire szereted a kolibriket. Vagy tíz boltot bejártam mire ezt megleltem.

- Ó Ahote! – öleltem át ő meg sóhajtott egyet és becsukta a szemeit.

- Emlékszel arra a napra. Tizenhét éves voltál és akkor szegtem meg legelőször a titoktartást.

- Nem, nem igazán.

- Pedig a naplódba is benne van, csak más szemszögből. – mormogta. – Volt egy srác iszonyatosan rád volt indulva az iskola buliba és el akart hívni. Én nem akartam, hogy vele menjél! – dühös hangja lett hirtelen és remegett, próbáltam megnyugtatni, de folytatta.

- Miért nem változtál át? – tetem fel azért előtte a kérdést.

- Ott voltam a szobádba, farkasként, vonyítottam mindent csináltam, könyörögni akartam. Legszívesebben képes lettem volna átváltozni is. Te már az ajtónál álltál, én gyengéden húztalak el, hogy ne menj. A kezed a kilincsen volt. Nem bírtam, komolyan nem bírtam. Te ekkor rám néztél.

- Valami rémlik. Azt mondtam, ne nézz így rám, mert nem megyek el a buliba.

- Igen, de én tovább néztelek, ekkor a kezeid lecsúszott a kilincsről, leültél hozzám és átöleltél. Azt mondtad: – Ó Reth, hülyének fognak nézni, de hülyébb lennék, ha elmennék valakivel buliba, akiről jól tudom, hogy nem szeret.

- Ha jól emlékszem utána azt mondtam: – Reth én téged szeretlek, tudom, hogy nem helyes, de ez van. Valamiért így érzek.

- Igen így volt. Akkor volt, hogy először veled aludtam. Farkasként. De, annyira hálás voltam, és annyira meg akartam köszönni…

- Ne! – sikítottam fel halkan.

- De bizony. –mormogta. átváltoztam és melléd kúsztam. Gyengéden átöleltelek, megcsókoltalak.

- Úristen én azt hittem álom! – néztem kiakadva rá.

- Hát még álomnak is szép lett volna, de sajnos ez volt.

- Te, te, te… letaperoltad a cicim! – vörösödtem el.

- Le bizony! Jaj és azok milyen puha és finom… – harapta el a szó végét.

- Te, te… tini homorító! – förmedtem rá és elültem tőle ő meg vigyorgott azzal az idióta vigyorral rám.

- Sajnálom, ez van. – vigyorgott továbbra is úgy, hogy még a fogai is kilátszottak és közbe az a gonosz tekintett. Most igazán nyeregbe érezhette magát majd hirtelen kapcsoltam.

- De, te, végig csókolgattál és simogattál és… ott i simogattál és… úristen megtörtént? – néztem rá fehéredve erre gonosz sanda tekintete lett.

- Hát nem is tudom… – vigyorgott tovább.

- Ahote!!! – kiabáltam rá.

- Nem, nem. Nem vagyok olyan mocsok! – hadarta.

- Jézus akkor mi volt? – tördeltem a kezeim és már nyúltam is a naplómért.

- Hát, emlékezeteim szerint elmehetne simán előjátéknak. – Vigyorgott.

- Én mit csináltam? - most már igazán keveredett körülötte a világ. Úristen ennyire nem vagyok már szűzies? Én pedig azt hittem milyen szende kislány vagyok.

- Hát visszasimogattál, nagyon is jó helyen. – duruzsolta.

- Tessék? – most már teljességgel nem akartam elhinni. Kinyitottam a naplóm és elkezdtem olvasni. Ő csendben figyelmesen hallgatta.

2003 Május 25.-e Péntek

Ma különleges éjszaka lesz számomra. Peter Scot elhívott az iskolai buliba. Annyira helyes és udvarias még is úgy érzem nem helyes elmennem, mintha valami visszatartana.

Ruhát néztem és a hajam is megcsináltattam. Egész nap valami körbe lengett izgatott voltam? Nem igazán inkább úgy éreztem, hogy valakit megcsalok.

Eljött hát az éjjel. Indulásra készen. Reth ekkor betoppant az ablakomon át. Gyengéden meg fogta a kezem és próbált elhúzni az ajtótól. Fájdalmasan nyüszített. Én megnéztem mi baja lehet.

- Mi a baj Reth? – kérdeztem tőle. Ő csak nyüszített és úgy nézett rám, hogy a szívem vérezni kezdett. Még is az ajtó kilincsére tettem jobban a kezem. Már majdnem elfordítottam mikor valami megállított.

- Ne nézz így rám Reth szinte látom, ahogy könyörögsz. Ha így folytatod, itt maradok veled. Bár flúgosnak fognak nézni és lehet ki is skatulyáznak majd, de esküszöm, bevállalom miattad.

Ő továbbra is nézett így végül leültem hozzá és átöleltem. Fáradtan dőltem bele az ágyba és ő mellém kúszott. Egy puszit adtam az orrára majd jó éjszakát kívánva elaludtam.

Kicsivel később nagyon forró férfi test hajolt közelebb hozzám. Lágy csókokat hagyott az arcomon, a homlokomon, teljese beleremegtem. Olyan szép álom volt, ahogy a férfi, gyengéden megérintett. Ahogy… - ekkor megálltam és kezdtem fehéredni.

- Igen ahogy? - Vigyorgott Ahote.

- Ahogyan, a melleimet ujjaival lassan veig cirógatta. Nem tudtam eldönteni, ez most álom, vagy fél éber léti állapot, de nem akartam belőle százszázalékosan felébredni.

A szívemre hallgattam. Ő lassan lehúzta a takarót rólam, iszonyatosan forró volt a teste. Óvatosan felhúzta, a hálóingemet, majd éreztem, ahogy borostás arca gyengéden végig simogatja először a bal, majd a jobb combomat elhintve apró csókokkal…

Megálltam és muszáj volt egy mély levegőt vennem.

- Gyengéden felfelé haladva a derekam minden egyes apró porcikáján melyet férfi még sohasem érintett, sohasem becézett, sohasem csókolt. Végül megért a melleimhez, a pici apró két barnás gyöngyszerű pontokhoz melyekre oly halkan elsóhajtott. – Kész voltam Ahote sokkal jobban átélve olvasta a saját írásom, mint én mintha most történt volna öt perce pedig vagy nyolc éve volt már.

Puha szájával és finom nyelvével becézgette hol egyiket, hol másikat, míg a bal kezével kicsit lentebb a fehér neműm alatt a finom ujjaival gyengéden játszadozott. Éreztem, ahogy elkezdek, nedvesedni s szinte el fog a vágy. Érezni akartam és hozzá akartam tartozni ehhez a vonzó férfihoz, aki ennyire gyengéd és érzéki.

Ő gyengéden rám feküdt. Éreztem, ahogy a nadrágján keresztül is kidudorodik kemény férfiassága. Gyengéden rám feküdt, két tenyerével tartotta magát miközben gyengéden hozzám dörzsölte magát. – Úristen! Éreztem, hogy elkezdek komolyan is nedvesedni, ha ezt tudom, elrejtem jó mélyen a naplómat. Ahote arcán ismét megjelent a vágyakozás és szinte láttam, hogy mennyire élvezi azt, amit leírtam. Főleg úgy, hogy neki is elkezdett valami ténylegesen dudorodni a nadrágjánál.

Lassan elkezdett mozogni, teste teljesen hozzám ért. Éreztem, ahogy forró mellkasa mennyire hozzá tapad a melleimhez, iszonyatosan kívántam. Idegesen elkezdtem lejjebb nyúlni, de ő megállított.

- Ne…- mondta rekedtes hangon. – kérlek, ez így nem helyes.

- Legalább hadd tegyem valamivel jóvá ezt a szép estét. – nyöszörögtem. Ő elfeküdt, segítettem kigombolni a nadrágját, majd lehúzta a fehérneműjét.

- Tessék ?? – néztem rá, fehér arccal. Kielégítettelek a kezemmel?

- Hát most mit csináljak te mondtad, hogy szép estét akarsz. – Mondta nyugodt hangon némi csipkelődő hangsúllyal.

- De remélem szájjal nem. – akadtam ki.

- Nem azzal nem. –válaszolta nyugodtan. – De a kezed is jól esett.

- Szóval én már kézzel elvettem, amit ellehet. Borzasztó vagyok! – mormogtam és elég vicces látványt nyújthattam volna, ha meglátom a saját tükörképem, de szerencsére a közelbe nem volt tükör.

- Majdnem. Testileg még nem történt meg szóval félig még az vagyok.

- Na, azt lesheted, mikor veszem én azt el! Mostantól bezárva tartom az ajtómat az tuti! Te borzalmas vagy Ahote! – Pattantam ki az ágyból és nem érdekel mennyire is nedves a bugyim, mennyire kínos arcot vágok, majdnem felrobbantam dühömbe.

Kiszálltam az ágyból, fogtam a naplóm és éppen az ajtó felé trappoltam mikor lágy dúdoló hangon megszólalt.

- Mikor eljő az est és te már lefekszel. Jő piciny csillag, hogy betakarjon estére. Békés álmokat hozva reád, te neked piciny lányka, hogy a sötétség gonosz álmai. Ne riasszanak fel téged álom országból. Most a kis csillag tovaszáll. A messze égből reád vár. Mert holnap is felkelsz majd, és mosolyogsz vissza rá majd. De ne félj semmitől. Anyukád itt van melletted. – Ekkor megfordulta m és a könnyeim patakozottak de, ő tovább dúdolta. - Ő majd megvéd minden gonosztól. Ha rossz álmod van, akkor melléd fekszik majd. Ha el kell, eldalolja. Kedves altató nótádat. Most aludj szépen kisleány. Ez a dalocska ringasson el szépen már.

Csend lett. Halottam, ahogy felsóhajt.

- Ez a te altató dalod. Ezt énekelte minden éjjel anyukád. Borzalmas vagyok? Igen talán az vagyok, mert kötött az egyezség és így is túl sokat tettem fel. Soha nem változhattam előtted át, mert rád akarták bízni. Remélték, ha talán normális férfi lesz, melletted a jel elmúlik.

- Nem értem, azt mondták, hogy elkel vinned a szent helyre csak ott… - értetlenkedtem.

- A jel addig van ott, amíg szűz vagy. De senki sem kötelezhet rá, hogy add oda akárkinek. Nekem, másnak. Ezért nem is, soha nem is akartam. Főleg, hogy azt hitted álom vagyok.

- De… ha én máshogy döntök. Te hagytad volna? Azok után is, hogy olyanokat írtam… hogy annyira csodálatos volt az a piciny együttlét is, amit eltöltöttünk?

- Hagytam volna. Ez a te döntésed. A t életed. Bármennyire is…, ah. – sóhajtott Nayeli. – mormogta.

- Na, ez mit jelent? Néztem rá szúrós tekintettel. – Ezzel tejesen megőrjítettél az előtte lévő mondókáddal is, de ez… mi ez Ahote? – vártam és karba tettem a kezem.

Ő makacsul nézett rám és én visszasétáltam. A naplóm letettem az asztalra. Úristen már világosodott, ahogy elhaladtam az ablak előtt még se éreztem, hogy elmúlt az éj.

- Mit jelent Ahote? – néztem kérlelően rá.

- Ah,Moema Nizhoni Sahkyo, ah Witashnah Wuti. Saya ingin sekali. Nayeli. – * Moéma nizhoni, ah vitashnah vuti. Szaja ingin szekali Najeli. – sóhajtotta.

- Ahote! – léptem, hozzá. Ő odakúszott hozzám. Ott térdelt az ágyon nézet rám azzal a vágyakozó tekintetével és úgy éreztem felforrósodom.

- Ne csináld ezt már velem. Annyira sajnálom, hogy nem tudom…

- Szerinted mit jelent? – nézett rám majd húzott magához és bújtam hozzá.

- Nem tudom. – motyogtam.

- Dehogy nem az elejére biztos emlékszel. – duruzsolta majd a nyakam felé hajolt és egy csókot lehet rá.

- Na, nézzük. – motyogtam, mert teljességgel lekötött, ahogy gyengéden átölelt és közbe a nyakam csókolgatta.

- Gondolom az eleje, Ah, az sóhajtás.

- Eddig stimmel. – áthaladt a bal oldalamra és ott kezdett el csókolgatni, gyengéden bele borzongtam. Próbáltam erősen koncentrálni, de már bújtam, hozzá keresve az ajkait, de ő lassan elmosolyogta magát. – Nem, nem tessék tovább fejteni.

- Gonosz. – mormogtam. – Szóval… kedves gyönyörű csinos nő? – pirultam el.

- Igen. – mondta somolyogva ekkor közel hajolt és suttogva folytatta. - Szűzies asszony, annyira akarlak… ah. Szeretlek.

- Ó… – sóhajtottam. Én… gondoltam magamba. Magamtól is rájöhettem volna mit jelent a Nayeli, nem kell akkora okosnak lenni főleg, hogy úgy nézz rám már napok óta.

Nézése olyan nagyon vágyakozó lett, úgy nézett rám, annyira kívánóan. Úgy kívántam. Vele akartam lenni. Közelebb hajoltam, hosszú hajam egy két tincse reá hullott a vállára. Már majdnem átölelt, már majdnem érezhettem az ajkai t igazából. Ez most nem álom volt. Kívántam, hogy vére összetapadjon, legalább az ajkunk. Már majdnem egybeforrt, mikor, hirtelen… kopogtak.

- A francba! – morgolódott Ahote és elhajolt tőlem. – Ki az? Kérdezte rekedtes hanggal és láttam rajta, hogy szívből reméli, hamar eltűnik onnan, mert nem volt túl jó kedvébe. Én meg csak úgy maradtam hajolva, ledermedve várakozóan hátha…

- Chua vagyok. Csak szólni akartam. Megérkeztünk Bhaabrathba. Gondoltam szólok, hogy éppen kikötni készülünk.

- Oké mindjárt megyek. – Válaszolta. Majd rám nézett, elmosolyogta magát majd átölelt. Sóhajtottam egyet. Reméltem, lesz még alkalom, hogy ezt bepótoljuk…

* Ah, kedves gyönyörű csinos nő. Szűzies asszony, annyira akarlak… ah. Szeretlek.


írta: wolflady, 2011. márc. 21. 13:29 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Farkas Őrző 1/8

Daklír Themes-debere Óceánja valahol félúton


Számításaim szerint, még csak két napja volt, hogy sikeresen kiszabadultunk és úton voltunk. A lányok szerencsére jól kialudták magukat és jól viselik az utat. Legtöbbször Chua ellenőrizte őket. Én azon gondolkoztam, hogyan is mondjak el Piper-nek mindent, amit tudok.

Noha pár résznél a törzsi titok kötelez, de meg akarom vele osztani.

A kapitány, akit idefele már nagyjából megismertem, már amennyire lehetetett, továbbra is rendes volt velünk.

Többször is kérdeztem tőle, hol vagyunk? Merre tartunk? Ő csak annyit felelt, bízzam rá. Víz van annyi, hogy be sem tudjuk osztani, vannak mosdók, zuhanyzók, italok minden mennyiségbe a sima üdítőktől a szeszes kemény italokig. Na meg étel is van bőven. Persze ha pedig, kifogyóba is lenne, akkor is van egy varázslója, aki képes ételeket ide teleportálni.

Persze egyből megkérdeztem a varázslótól, képes-e a viharból minket is ki teleportálni. Ám ő gonosz kacajjal, annyit felelt nekem „– nézd, ezt nem tudom. Örülj neki, hogy nem kell éhezned. „

Ezzel fogta magát és elsétált. Varázslók. Mennyi fajtájuk van és én menyire ki nem állhatom őket.

Néha jó volt felnézni a hajó fedélzetére. Szerencse, hogy fedet, ablakok vannak, és lehet kicsit szellőzni, mert ugyan akkor friss levegő járja át. A kapitány kormány fedélzete még egy emelettel feljebb volt és jóval kisebb helység. De, nekem megtette ez is. A hajó orrába álltam és csak néztem ki az ablakon. Eső. Bármerre nézek, csak eső. Hol viharos, hol pedig gyenge nyári szerű meg éghajlattal. Szeszélyes időjárás van itt erre. Nem laknék itt az már biztos.

Ennek ellenére, jó volt ide feljárni, szellőzni kicsit. Legalább nem ázok, bőrig mikor kijövök kiszellőztetni a fejem.

Oly sok minden kavarodott bennem már napok óta. Főleg a saját érzéseim. De sorjában kellet haladnom. A legelső és legfontosabbal kezdem ami Piper-nek fontos lehet. Legalább is így érzem.

Éppen fordultam vissza a kabinomba mikor megláttam őt. Felém közeledett. Még mindig a csodaszép fehér ruhája volt rajta. Ahogyan közeledett láttam kirázza kicsit a hideg. Egyenesen előttem állt meg, én pedig komoly arccal néztem rá. Kis pír jelent meg az arcán. Nem tudom mire gondolhatott, de éreztem. Szemei lassan végig pásztázták a két vállam majd a karom. Néha meg – meg állt és a pír erősebb lett.

Annyira elöntött ez a gondolat, hogy nem vagyok számára közömbös, hogy legszívesebben megcsókoltam volna. Valami még is visszatartott.

A lány mintha csak megérezte volna gondolataimat, újra maga elé meredt és egyre pirosabb lett. Egy kedves mosolyt próbált ejteni, de nem mert a szemembe nézni. Egyik kósza hajszálát dugta csak a bal füle mögé, azokkal a pici, vékony nőies újakkal, melyekkel annyira szerettem volna, ha végig simogat. Muszáj volt kordában tartanom a gondolataimat, mert éreztem valami, elkezd mocorogni és az nem a hasam volt.

Éreztem, hogy szűk kezd lenni a nadrágom, nem tudtam mennyire lesz kínos, ha hirtelen elkezdek egy helyben mocorogni

- Tessék. – nyújtotta oda neki a pulcsimat.

- Köszönöm. – mondta hálálkodva. – Igazából nem tudom, a táskám hol van. De jó lenne, ha meglenne, mert fázom. - motyogta.

- Ez az én bűnöm. – feleltem kissé hadarva.

- Ezt nem igazán értem. – válaszolta kisé elhalkuló hanggal, és kicsit a tekintettét elfordította jobbra. Láttam, ahogy az ablakból próbál nézni. Majd feljebb emelte a fejét. Még mindig nem láttam a szemeit. Pedig az a csodálatos zöld szempár!

Képes lettem volna akkor térdre rogyni előtte és könyörögni, hogy csak egyetlen egy másodpercre is hadd lássam őket.

De én konok és makacs vagyok és büszke. Ó még mennyire büszke. Így feleltem inkább neki.

- A táska mindvégig nálam volt. A kapitányt kértem meg, hogy vigyázzon is rá. Fizettem is neki. Biztos akartam benne lenni az ígéretét megtartja –e tényleg. Benne van a naplód, ellenőriztem. Nem tűnt el belőle semmi. Tudom mennyire sokat jelent neked. – mondtam halkabban. Ekkor rám nézett. Végre! Úgy éreztem megáll föld. Szemei csillogtak, tekintete még is szúrós volt. Nagyon is jól ismertem már ezt a tekintetett. Tudtam valamivel megsértettem, akkor nézett mindig így mikor beszélt hozzám, amikor farkas voltam. De, nem volt sokáig így, inkább egyből elpirult.

- A naplóm kilencven százaléka a farkasomról szól és azokról a dolgokról, amit vele osztottam meg. Azóta sok minden történt. Rá kellet jönnöm a farkasom ki is valójában.

Tudod ő nem Reth, hanem egy férfi és neve is van. Ahote. – mosolyodott el.

Továbbra is komolyan figyeltem minden egyes mozdulatát, de az, ahogyan kiejtette a nevem. Ismét forrósággal töltött el pedig már kezdtem lehiggadni. Pár másodpercre még is mosolyt csalt az arcomra.

- Oda adom a táskádat. – sóhajtottam.

- Ahote. Miért kerülsz?  - Tette végül fel a kérdését váratlanul. Kissé meg is feszültek az izmaim, és komoran nézte rá, ő pedig újból a mellkasomra meredt.

- El szeretnék mesélni pár dolgot, de úgy nem tudom átgondolni hogyan is kezdjem, ha folyton a közelemben ólálkodsz. – Vigyorogtam el magam.

- Na, szép! Én ólálkodom? – csattant fel. – Te settenkedsz inkább, mint a farkas ki prédára vár. – morogta.

- Aj de felvágták ma a kisasszonynyelvét ma! – mormogtam vissza neki azzal az idióta vigyorommal, amiről jól tudtam, hogy farkasként is ki nem álhatott.

- Maradtál volna farkas! – jelentette ki végül, majd eltrappolt.

Még vigyorogva követtem tekintettemmel azt a dühös arcát, ahogyan távozott. Homloka pici barázdákba rendeződött. Szemöldöke most összehúzva volt. Szemei villámokat szórtak.

De tudtam megenyhül öt perc múlva mikor már a szobájában lesz.

A táskát pár óra elteltével, vacsora előtt vittem át. A lányok éppen önfeledten kacarásztak valamin.

- Tessék, itt van. - nyújtottam át. Ő pedig elvette és ismét elpirult.

- Szia Ahote, hát te beszélni is tudsz? – csipkelődött Gracie.

- Igen hölgyem tudok, és nem tudom miért ilyen csipkelődő hangulatában van, de én akkor távozok is nem zavarom a hölgyeket. – ejtettem egy mosolyt majd kifelé indultam.

- Ahote! – szólalt meg váratlanul Piper. Én megfordultam, egyenesen a szemembe nézett hálálkodó tekintetével. – Nagyon szépen köszönöm. – Mondta csilingelő arccal és elmosolyogta magát. Bólintottam majd kimentem.

Vacsora után, Chua átjött hozzám. Éppen az ablakomon bámulta, ahogy az ágyamnál ültem. Rám nézett. Láttam fontosat akar közölni.

- A kapitány ma mondta nekem, hogy holnap Daklír-ba érkezünk. Néhány utas leszáll, és lehet, mások szállnak fel. Pár dolgot kipakolnak. Addig azt javasolja, maradjunk a lányokkal biztos, ami biztos.

- Rendben. – biccentettem felé majd tovább rajzolgattam.

- Utána utunk majd Elpadardy-be vezet majd. A kapitány azt mondta, hogy itt még meg kell állnunk meg még lesz egy városka. Utána már tényleg elérjük a válaszfalat és otthon leszünk.

- Oké Chua. Majd engem is biztos informál, mi a gond ismerlek már annyira, hogy tudom. valami itt tart még.

- Jól van. Ahote nézd. – kezdtem komolyan és leült a székre, ami nem mesze volt az ágyamtól.

Letetem a füzetet meg a szénceruzát, amit a hajón vásároltam valakitől, aki ilyenekkel kereskedik. Éppen körvonalakat alkottam vele de, ezek után feszülten vártam mit akar még mondani. Tudtam, hogy fontos lesz, hisz a legjobb barátom, ismertem. Tudtam jól a fontos dolgokat mindig így vezeti fel.

- Mikor mondod el neki végre? Tudom, köt a titoktartás, de ha igazán fontos vagy neki tud titkot tartani.

- Tudom. – mondtam neki és tudtam, hogy igaza van. – Daklír után, azt hiszem. De, most már egyre jobban érdeklődő. El akarom mondani neki, de tudom, hogy bitangul fájni fog neki.

- Igen ezt én is tudom és sejtem, de… Ahote. *A Chankoowashtay tha de,tote Ciqalata whane Cowessesskoo tade, dobi Wuti menghormati. – így olvasd: Cshankovashati tha de, tote Csigalata whane Kovessessko tade ,vuti menghormati. Indián nyelvezet kis malájjal keverve -

- Tudom. Igazad van.

- Ő már nem pici. Törékeny igaz, de felnőtt nő. Joga van tudni az igazat és akkor te voltál ott egyedül. Téged bíztak meg a védelmével, te tudsz mindenről.

- Tudom, tudom. – sóhajtottam. – Elmondom neki.

- Rendben. – mosolyogta el magát.

Kiment és végre magamra hagyott. Utáltam mikor kijött Chuából a nagy bölcs indián.

Piper nem indián asszony, őt máshogy nevelték, máshogy kell elmondanom neki és tudom, hogy akár össze is törhet. Egy árvaház közege eléggé lehangoló. Főleg egyrészt mivel nincs kihez bújnod, nincs kihez menni, sírni. Ha éjjel rosszat álmodsz, akkor nem jön oda senki, hogy melléd feküdjön, énekeljen és megvárja, míg megnyugszol és elalszol.

De mindig figyeltem őt. Már akkor is képes lettem volna emberként közbe avatkozni, ha bármi is lett volna, de tizennégy éves voltam. Sokszor lekötött a saját feladataim.

Ám farkasként ezeket utólag később mind megtudhattam. Boldog is voltam ezért. Csupán attól tartottam és féltem, hogy azok után, még farkasként se fog bízni bennem. Ez pedig kissé megijesztett. Viszont eldöntöttem és tudtam, most már tényleg beszélnem kell, vele. Muszáj.

* A jó út az, ha nem csöppségként, se nem kicsi gyermekként, hanem felnőtt asszonyként tiszteled. /


írta: wolflady, 2011. márc. 21. 7:35 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Farkas Őrző 1/7

Menekülési terv

Mikor visszatértünk háló helységünkbe lefeküdtem az ágyba. Gracie is leült lassan az ágyamra. A többi lány már mélyen aludt. Néha egy – két hangosabb szuszogás zavarta meg a csendet, de minden békésnek tűnt. Én mereven néztem magam elé, nem sok mindenre tudtam összepontosítani, csak arra, ami pár perce történt. Gracie suttogó hangja térített végül magához.

- Ez a Chua, olyan cuki.

- Tessék? Mit mondtál? Ne haragudj. – Pislogtam rá.

- Csupán annyit, hogy ez a két fickó nem kutya mind a kettőjük tud nézni. Főként Ahote ahogy nézett téged, mint egy vadászó fenevad a prédájára, ugyanakkor lágy és még is kellemesség i megbújt abba a pillantásába. Juj. Engem még most is kirázz a hideg. De, ez a Chua valami cuki. Igen figyelmes, kellemes, odafigyelő.  Hol voltál az előző három percbe? – nézett rám neheztelő tekintettel.

- Na, várjunk csak! – csattantam fel, és noha kissé hangosabban sikerült, szerencsére senkit sem ébresztettem fel. – Még, hogy az a kötekedő…

- Igen ő! – támadt vissza Gracie nem engedve, hogy befejezzem szidalmamat.

Na, ezt nehéz volt elfogadni. Pont Chua-ról ezt hallani, aki az elején olyan volt velem. De, tudomásul vettem, hogy Gracie-vel kedves volt.

- Most mit csináljunk, valahogy ki kell hozni a fiúkat. – mondta.

- Na, ez vicces, hogy pont mi. Hozzuk ki őket.

- Holnap a fiúkkal meg kéne beszélni egy meneküléstervet. Ők azért hátha már előttünk járnak.

- Holnap. Újabb, vagy, még egy – vagy örökre?  - sóhajtottam. Hátradőltem.

Gracie is lefeküdt jobbnak látta, ha hagy aludni.

Nem tudom mikor aludtam el. Sokat forgolódtam. Megannyi kérdés volt a fejembe. A legjobb barátomról kiderül, hogy végül is igen helyes fickó. ha csak belegondolok, ahogy érintet, a teste melegére, ahogy majdnem elégetett. Szinte végig bizserget a testem, de ez jól eső bizsergés volt.

Annyira furcsa volt, a gondolat, amióta láttam Ahoté-t, beszéltem vele és megérintet, hirtelen mintha minden mássá változott volna. Furcsán nyugodt voltam. Az álom is hamar utolért. De sejtetem, hogy másnap sokkal nehezebb lesz, felkeni.

A reggel hamarabb eljött, mint ahogy gondoltam. Túl álmos és fáradt voltam akármihez.

Szolgák jöttek be. Elkísértek a fürdőhöz. Majd szépítkezés, ruhapróba.

Hamarosan megjelent az a lány, aki lebuktatta a fiúkat és gonosz tekintettel ránk nézett.

- Nos, lányok. A gazdánk sok hatalomnak a birtokában van. De ki tudná őt jobban igazolni, mint egy profi boszorka? Nemsoká itt lesz és megnéz titeket. Csak ő és csak is ő képes megérezni menyire vagytok igazak, titkoltok-e valamit, vagy esetleg van e szeretőtök.

Készüljetek fel!

Ránéztem Gracire és összeszorult a torkom. Most mi lesz? Le fogunk bukni! A banya mindent elmond rólam! Nem akarom!

El akartam szökni. Elfutni, jó messzire. Oda, ahol senki sem ér, senki sem lát. Csak én akartam lenni egyedül valahol egy kis eldugott helyen Ahote-vel.

De nem volt hova. Nem tudtam. Iszonyatosan elszomorodtam.

Váratlanul magas sarkú cipellő kopogására lettem figyelmes. A torkom elszorult, a szívem lüktetettet, mint egy gőzmozdony.

Azt ajtó kitárult, és hirtelen…

Két katona esik össze?  Megráncoltam homlokom és értetlenül néztem, hogy ez most álom vagy tényleg igaz?

A lány gyönyörűséges volt, barna haja volt és olyan illatú mintha csak az erdőből most lépett volna elő. Csokoládé barna szemeibe, ahogy belepillantottam, egyből valami féle állatot sugallt. Tekintete cserfes és ugyan akkor határozott volt. Mind az öten álltuk leblokkolva értetlenül majd csilingelő hanggal megszólalt.

- Most kiszabadultok. Az én nevem Fountain. Fortuna istennő középső leány gyermeke vagyok. Egy kis időt nyertem, hogy lefagyasztottam nektek az időt. A vámpíruralkodó messze jár, így nem sejti mit terveztem. Kinek élete kedves jöjjön velem!

Megfordul, és öt perc sem kellet már mentünk utána Gracie-vel. A maradék lány még hezitált, de nem kellet sok, ők is vele tartottak.

A nő valahogy nagyon titokzatos volt és mintha csupa titok ölelte volna körbe. Lépése most olyan hangtalan és könnyed volt. mintha nem is magas sarkú cipőt viselt volna, hanem mezítláb járt. Nem is járt, majdnem, hogy szárnyalt. Útja egyenesen a zárkához vezetett ahol a két fiú sínylődött.

Furcsa volt, ahogy az őrök ledermedve álltak. A lány ismét ejtett egy kacér mosolyt majd elvette a kulcsot és kinyitotta a zárkákat.

- Fountain… - suttogta Chua.

- Nocsak, te ismersz. – mosolygott rá a lány.

- Azt hiszem ez a tied. – nyújtotta át Ahote neki a brosst. A lány bólintott.

- Bizony az enyém, ahogy a térkép és a kvarté is, amit adtam. – Kacsintott rá.

Teljes féltékenység fogott el, ahogy ott rebegtette a pilláit az én… fiúmra. Azt hiszem, jó gondolatnak tűnne, talán egy másik helyzetbe máskor. Mintha csak megérezte volna, rám nézett. Megfogta Ahote karját és váratlanul megsebesítette.

- Jaj mit csinálsz ! – szisszentem fel.

- Nyugi. Pár perc s elmúlik, na, gyere ide.

Nyúlt felém, és megdöntött majd a vérrel, jól alaposan bekente a tarkómat.

- Ezt le ne szedd, amíg oda nem értek. Ha pedig elkezd lejönni, akkor újra tedd, meg addig láthatatlan marad. Minden kíváncsi szem elől.

Olyan nézéssel nézett, mint aki nagyon is jól tudta, hogy keresni fognak. A többi lány tarkóját is bekenték, de az övéké azonnal begyógyult. Elindultunk. Nem mertem Ahote-ra nézni. Útközben Chua végig Gracie mellet volt és támogatta. Úgy látszik, erősen szimpatizálnak egymással. Ahogy így meg volt fagyva minden, furcsa volt lesietni a kikötőbe.

- Siessetek már csak néhány perc és a bűbájom megtörik. – Sürgetet minket Fountain.

A hajó már a távolba látszott. Még egyszer ránk nézett, gyönyörű szép brossal a kezébe kacsintott egyet majd a távolba meredt a messzi hegyek felé.

- Azt hiszem jó szeletek lesz.

Ekkor az élet hirtelen elindult mintha mi sem történt volna. Az emberek annyira a munkájukba voltak elmerülve, hogy észre sem vettek.

- Még pár percig tart ez az állapot, majd aztán már túl feltűnőek lesztek. Most siessetek.

- Köszönjük. – mondta Ahote teljes szívéből. Ismét féltékenység kerített hatalmába, de ahogy beállt a hajó már mentünk is a fiúkkal pár percbe került, amíg a hajós kirámolt és az utasok leszálltak, de aztán indultunk is.

Gracie-vel egy helyet kaptunk két külön ágyal. Mikor a hajó már elég távol járt kezdtem megnyugodni.

Egy csomókérdés volt bennem. Ahote nem igazán szólt hozzám, mióta felszálltunk. Lehet látta, hogy féltékeny voltam? Annyi minden zakatolt a fejembe. Olyan jó lenne, ha végre lezárhatnám már ezt. Nem akartam soha többé látni már ezt a világot, érezni ezt a szagot.

Szerettem volna mindent kitörölni főleg az eltelt… ki tudja mennyi napot.

- Nézd az már ott Daklíri hegyek! – Sikított fel örömébe Gracie váratlanul. Én is boldogan elmosolyogtam magam. Ahogy közeledtünk a megláttam egy nőt. Fehér ruhája volt, a madarak felette szálltak el, fejét magasba tartotta, és szinte éreztem, ahogy a fájdalom marja.

Gracie annyira boldogan ujjongott. Nem is vette észre. Majd újra meghallottam azt a hangot, aki súgott a Brossal kapcsolatban is. Csodaszép mély anyai hangja volt. Anyukám hangjára emlékeztetet.

A hang ennyit mondott: „- Vigyázz reá, én már rátok bízom. Vigyen, messze az erőm amennyire lehet ebből a gonosz helyből. Én nem tarthatok veled, sajnálom, hogy nem mondhattam el sohasem, szeretlek egyetlen egy kislányom örökre…”

Olyan érzés kerített hatalmába, mintha Gracie-nek szólt volna, de nem akartam felkelteni a figyelmét erre és a csinos nőt sem akartam megbántani. Így együtt ujjongtunk remélve, hogy utunk tényleg feltűnés nélkül lesz…

Fountain boszorka

Nemedria, a szél istennője

 

***

Eddigi előforduló nevek, jelentések

írta: wolflady, 2011. márc. 19. 19:33 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Farkas Őrző 1/6

Xemenople Kastélyának rejtett alagútjában


Egyre jobban haladtunk az alagútba felfelé. Egyre több csizmakopogást halottunk, majd elhalkultak. Valaki elárulta itt létünk erre már mind ketten rájöttünk. Szinte harapni lehetett a feszültséget, nyelni sem tudtam. Néhány kiáltozás hallottam valahonnan majd elhalkult minden ismét. Továbbra sem láttunk semmit csak haladtunk előre. Szinte éreztem mi játszódik le a falakon túl.

Hirtelen újra megfontolt, csilingelő hangú léptek hallatszottak, alighanem sarkantyú volt az illetőn, majd hirtelen csend lett.

Váratlanul egy rozoga ajtó jelent meg előttünk. Az ajtó előtt megálltunk, és lassú mozdulatokkal a megpróbáltuk kinyitni.

Az ajtó nagyon régi volt. Beletelt néhány percbe, míg végül megadta magát. Ahogy elhúztuk váratlanul megannyi katona állt előttünk. Kihúztak minket és egyből a földre nyomtak. Egy nő vigyorogta el magát.

- Na. Mondtam én, hogy ketten vannak. Nemedria hangját én is hallom, bee. – nyújtott nyelvet.

- Viselkedj! – parancsolt rá az egyik őr. – Még mindig Xemenople sex rabszolgája vagy! Vigyétek innen őket, majd kifaggatjuk, őket miért vannak itt.

Magukkal vittek. Az öt lány rémülten bámult ránk, akiket lefogtak. Ekkor megláttam hirtelen őt. Csodaszép fehér ruhában riadt arccal bámult ránk. Chua-t azonnal felismerte láttam a tekintetén.

- Kérlek, ne szólalj meg. – suttogtam. – Kérlek.

Ekkor rá néztem döbbent arccal nézett rám. Először látott így annyi év után. Megannyi kérdés és megannyi érzés kavarodott bennem és láttam, hogy benne is.

Izmaim megfeszültek. Képes voltam az átváltozásra itt, és most. De nem tudtam mi lenne, ha még se sikerülne kettőnknek kimenteni. Túl sok volt az őr. Ő is egyre idegesebben állt. Láttam rajta, hogy nem bír magával, végül megszólalt és én azonnal lehunytam a szemem.

- Várjatok. Kérlek, ne kínozzátok meg őket.

- Talán ismered? – Nézett rá a kapitányszúró tekintetével.

- Igen. Ismerem őket. Engem próbáltak kiszabadítani. – Sóhajtotta.

- Ezért most velünk jössz. – Fogták el és hozták magukkal.

- Ne kérlek! Ő nem tudott az egészről semmit! – Mondta egy lány. Szolgának nézett ki és láthatóan jól ismerte Pipert.

- Jól van szolga. Neked hiszek. Te sohasem tudnál hazudni. Különben… - emelte meg a kezét a lányra a kapitány.

- Na, nézzük, mit tegyünk veletek. Ti mentek a börtönbe és ti… ti pedig ki fogjátok őket szolgálni. Viszont követjük minden lépéseteket. Az úr meg majd eldönti, mi legyen további sorsuk. Félóra múlva legyetek lent. – parancsolt rájuk.

Elvittek, nem láttam Piper arcát, de szinte éreztem, ahogy engem nézz. A lefelé vezető út, sokkal gyorsabb volt, mint a felfelé vezető. Rövidesen külön zárkába találtam magam. Fallal elkerítve, hogy még véletlenül se lássam Chua-t. Még kommunikálni sem kommunikálhattunk egymással. Borzalmas sötétség, bűz keringte körbe a pici helységet ahol még fényforrás is csak a tíz centis pici rácsos ablak volt. Aggodalom kerített hatalmába, de nem a jelen levő helyzet miatt aggódtam.

Nem tudtam mit fog mondani Piper. Leszid? Mi lesz az első, amit hozzám fog intézni.

- Én barom. – Mormogtam magamban. -  Miért nem gondoltam meg többször. Szép kis lánymentés mondhatom.

Zajra lettem figyelmes a távolba. Négyen közeledtek a zárkánk felé. Valaki megállt a zárkám előtt majd egy férfihangot halottam.

- Ahogyan Xemenople nagyúr mondta. Enni adtok nekik és makszimum öt percet kaphattok. Három napig jártok, le majd felkészültök a második holdtöltére. Azután nem láthatod már a barátaid!

A szívem nagyot dobbant, ahogy a kulcs elfordult. Megláttam őt, ahogy belép a tálca enni valóval. Az ajtó mögötte bezárult, majd még halottam, ahogy az őr megáll.

Ő közelebb lépett hozzám, feje mindvégig a földet pásztázta. A tálcát átnyújtotta. Én azonnal elvettem, és letettem a földre.

- Piper. – suttogtam. Még a hangom is rekedtebb lett gyönyörűségétől. A lány még mindig nem nézett rám. Lassan közelebb léptem hozzá és ekkor átölelt, jó szorosan magához szorított.

- Ahote. – suttogta csilingelő hangjával, amit oly annyira imádtam.

Így álltunk egy darabig, nem tudtam mit mondani. Nem tudtam egyszerűen reagálni sem. Közelebb húztam magamhoz és csak élveztem a percet. Egy idő után lassan kibontotta magát ölelésemből és végre rám nézett.  Gyönyörű szemei most is megigéztek és szinte kiáltották, hogy segítsen rajta valaki.

A zsebébe nyúlt és ekkor átadott egy virágszerű brosst.

- Ezzel álmodom már pár napja. Fura női hang azt mondja, neked kell, hogy adjam. Megszereztem. Remélem, hasznát tudod venni.

- Biztos vagyok benne. Piper , kérlek, ne haragudj, hogy csalódnod kellet bennem amiért…

Ekkor piciny mutató ujja lezárta a szám és vágyakozó tekintettel nézett rám.

- Semmi baj. – Suttogta. – Ez a te titkod és ebből együtt fogunk kimászni négyen. Te én Grace és Chua.

Mikor meghallottam a lány nevét tudtam nem véletlen, hogy itt vagyunk.

- Itt az idő! – Szólalt meg a katona. Piper még egyszer rám nézett, át akart ölelni, de nem engedték meg. A szívem majdnem megszakadt annyira fájt látni, hogy szenved.

A lépések elhalkultak és újra csend lett. Egyszerűen nem tudtam elfeledni testének melegét, illatát és nézését. Valamit tennem kelet, de mit? Ekkor a szél újra megcirógatott és úgy éreztem megpróbálom.

- Nemedria. – suttogtam. – Nemedria szükségem van rád.

Ő megjelent, de nem beszélt. Átadott egy papírost. Kigurítottam és elolvastam.

„ Holnap mikor a lányok jönnek, az örök el fognak ájulni. Az ismerőm, akié a bross ő fog intézkedni értetek. Szolgáknak fog beöltöztetni és leszöktet titeket. A lány tarkóját be kell, kened a saját véreddel, hogy ne szimatolják, ki merre vagytok. Öt órát tudok adni aztán, biztos vagyok, hogy az őrök magukhoz térnek. Védd meg a lányom és vigyázz rá. Ha kellek, szólj „

Bólintottam ős is bólintott majd eltűnt.

Visszaültem lassan. Megpróbáltam megnyugodni, de nem igazán voltam képes . A lány, akiért szinte bármire képes voltam, fent volt valahol az egyik szobában és lehet, éppen rá gondol .

Ez eléggé feltüzelte a fantáziámat és így akármerre is fordultam, mindig csak rá tértem vissza. Az ölelésére, a tekintetére, az illatára és arra, hogy amint lehet muszáj lesz mindent elmondanom neki.

Ahote

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Chua

 

 

 

 

 

 


írta: wolflady, 2011. márc. 18. 19:17 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Farkas Őrző 1/5

Második telihold előtt


Kiválasztották a ruhámat, melyben meg kell majd jelennem az úr előtt. A ruha meseszép volt, vagy egy vagyont érhet a mi világunkban. De, nem akartam hordani. Semmit sem akartam ebből a gazdag világból ahol minden egyes értékcikk, ruha, parfüm, olaj, azt sugallja, hogy megvásárolnak minket.

Már két hét volt telihold előtt. Egy hatalmas terembe hívtak minket. Mikor megjelent a mindenki számára oly retteget nagyúr szinte egyikünk sem nézhetett rá, csak ha szólította.

Még akkor sem nézhettél rá. csak fel kellet készülnöd, hogy végig néz és megnézi a jelet, nem piszkáltad –e.

Azt suttogták, hogy párnapja az egyik lányt könnytelenül, megölte, kivágta a szívét mikor még élt és abból lakmározott. Kirázott a hideg, ha csak belegondoltam is.

Lassan végig járta mindegyik lányt. Akinek szólt ki kelet állnia. Végül megállt előttem. Éreztem, ahogy hosszasan méricskél, majd tovább ment.

- Rendben. – Szólalt meg érdes hangjával. Olyan volt mintha egy táblán, egy krétát csikorgatnának.

- Uram ők elmehetnek?

- Igen. Ők az igaziak. Érzem.

- Értettem.

- Erre. – Szólalt meg a férfi és sietve kivezetett minket, majd a nagy ajtót zárultak. Egész a háló szobánkig csend volt. Majd bent mikor végre magunkra hagytak, a tízből már csak öten voltunk.

- Most mi lesz velük? – Kérdezte az egyik.

- Vacsora. – Szólalt meg váratlanul Gracie.

- Ezt nem szabad!- Szisszent fel az egyik szolgáló.

- De, igen tudniuk kell! – Vágott vissza a lány.

- Mit kell tudnunk? – Néztem rá.

- A lányokból, három szökést tervezett, de lebuktak. A másik kettő pedig terhes lett valamelyik szolgálótól. Ezeknek a büntetés, azonnali halál. Egyenként megöli őket ez a vérszívó dög. Míg a másik végig nézi a halálukat.

- Megerőszakolja őket egyenként a másik tíz szolgával együtt, akik legfőbb testőrei. A Numerakok. Véres szemű, kegyetlen, szolgák. Vámpírok alja népe. Csak uruknak fogadnak szót, csak az ő szavára, ölnek, és fosztogatnak. Kiszámíthatatlan népség mivel néha saját zsebbe dolgoznak. De eléggé alaposak, és gyorsak. Örökké szomjasak, ezért véres a szemük.

- Numerakok? – Néztem a szolgákra, erre mindenki megrezzent.

- Gonoszak, alattomosak. Ilyenkor urukkal együtt kedvükre szórakozhatnak. Sok halandó nő halála szárad már az ő kezük és… szóval érted.

- Igen. – feleltem azonnal.

- Én azt mondom, inkább más, mint ezek. – Mondta az egyik lány.

- Hamarosan, majd behívat egyenként, ne aggódj. Ha mást nem is, azt megkapod.

- Tessék? – Néztem Gracie-re kerek szemekkel.

- Nem a múltban élünk. Kedves kis halhatatlan férfiúnk szeret élni a sexnek és tud is védekezni. Tudom, mert engem is kihasznált. Nem szaporodik össze vissza. Csak azzal az eggyel, de azzal minden éjjel… - nézett rám szúró tekintettel. A gyomrom összevissza kavargott és friss levegőre volt szükségem.

Gracie odajött végül hozzám.

- Jól vagy? – Kérdezte aggódóan.

- Jól. – Bólintottam. – Csak sok volt nekem. Nem akarok itt lenni. Méghozzá azt sem akarom, hogy akárki érintsen. Én csak hazakarok menni. El akarom mondani Ahote-nak mennyire sajnálom, hogy kételkedtem benne.

- Tudom, jól mire gondolsz. Én is így voltam ezzel. – Sóhajtotta.

- Amúgy nagyon durva volt veled? – kérdeztem végül. Nem akartam, de fel kellet készülnöm lélekben a legrosszabbakra.

- Xemenople igazi uralkodó. Egész addig, amíg a háló ágyába nem kerülsz. Úgy érzed magad, mint egy áldozati bárány. Ott ülsz az ágyán kettesbe vele, ahogy gonosz tekintetével téged méricskél. van benne olyan, ami férfihoz mérhető, de korántsem az. Egyáltalán nem volt annyira odafigyelő és szinte élvezte, ahogy elvette a szüzességem. Annyira fájt a vele lévő együtt töltött percek, hogy négy napig felállni nem tudtam zárkámba. Mindenhol ahol érintett szinte égetett. Mintha egy tűzbe dobtak volna bele.

- Elég borzalmasan hangzik. – mondtam sziszegve.

- Az volt. Túltettem magam. Na és veled… neked volt már valaki az életedben?

Elmosolyogtam és a csillagokra néztem.

- Ha egy farkast annak lehet nevezni, akkor végül is, ő a pasim. De, hogy akárkivel együtt olyan testi kapcsolatba még nem. Éppen ezért egyáltalán nem akarom, hogy pont ilyen senkiházi, mit tudom, én milyen nagyúr tegye meg ezt a lépést. – fortyogtam dühömbe.

- Meg tudlak érteni. – érintett meg. Elköszönt és végül magamra hagyott.

Egy kicsit elültem az ablakon mikor mozgolódást láttam. Szokatlan volt majd hirtelen nagy ordítozásra lettem figyelmes a lányokkal.

- Betolakodó! Itt a kastélyba! Mindenki készültségbe! – Mondta az egyik őr, aki a szobánk ajtaját őrizte kívül.

A szívem nagyot dobbant mintha éreztem volna értem jöttek…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Xemenople

írta: wolflady, 2011. márc. 18. 16:12 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Farkas Őrző 1/4

Shibridir Belvárosa


Már öt napja voltunk a városban. Senkinek nem árultuk el miért vagyunk itt. Egyszerű utazónak álcáztuk magunkat. A város hatalmas, és sok olyan ember ér benne, akikbe nem lehet bízni. Kártyások, boszorkányok, jövendő mondók. Chua legalább is ezt mesélte. Ő pedig igen is jól tudta mi a helyzet, hisz apja régebben ide járt. Ám amióta megöregedett, már nem mert több ilyen kockázatos utat megejteni. Most pedig ő van itt, hogy nekem segítsen.

Kilátástalan volt a helyzet. Ráadásul az időjárás, sem volt túl kedvező. Négy kulacsból ittunk és próbáltuk beosztani.  Itt a víz tényleg sokat jelentett, szinte minden cseppje érték volt. A magas kőházak és az árus bódék egyiptomi hangulatot árasztottak magukból.

Minden egyes lépésnél, hol ételt, állatokat, hol pedig értékes tárgyakat és portékáikat próbáltak az árusok elsózni.

A zsebesek mindig valahonnan lestek, mint a keselyűk. Mi nem sok értékes arany tallérral jöttünk, így ha ki is rabolnának, nem igen bánnánk.

Esténként nehéz volt akárhol elaludni. Nem is igen tudtam. Chua, sem mert. Tartott a csörgő kígyóktól és az egyéb mérgező bogaraktól, kúszó mászó hüllőktől és rovaroktól. Bár mélyen tisztelte őket, és indián származása lévén hitt is az állatok képességeiben, de azért meg akarta tartani a biztos távolságot.

Hatodik éjjelen furcsa érzés kerített hatalmában. Eleve egy misztikus hely volt, de akkor mintha valaki gondolt volna rám. Egy lágy kellemes meleg szellő simogatta végig az arcomat és halk piciny hang szólított meg.

„ Ahote. Ahote fuss. „ – suttogta a hang.

- Ki az? – riadtam fel.

„ Ahote. Itt nem vár reád semmi más, csak a halál és a leány. „

- Ki vagy? – Néztem mereven előre. Chua és megébredt.

- Te látod? – Suttogta.

„Ahote. Nemedria vagyok. A szél istennője. Két napja próbálom eljutatni hozzád a leány üzenetét. „- Suttogta csilingelő hangon a szél mely egy nő alakját vette fel.

- Ki akarom szabadítani! – jelentettem ki határozottan.

„ Tudom, azért fogok segíteni neked. De ez nem ingyen lesz „– válaszolta a szél.

- Mi kívánsz? – Szólalt meg Chua.

„ Egy hétig hánykódni fogtok a vízen, de nektek olyan lesz, mint ha hónapok telnének el. Segítek lerázni a vámpír királyt, de mentsétek meg a lányomat. Gracie-t.  „

- Rendben. Megmentem a lányodat. – Válaszoltuk egyszerre.

„ Ahote. – suttogta újra – a lányom soha nem tudhatja meg, hogy igazából mi vagyok. Ez a mi közös titkunk lesz. Vigyázzatok rá. Kérlek. „

- Én magam fogok rá vigyázni. – Mondta Chua.

„ Rendben fiúk. Holnap találkoztok egy vénséges boszorkánnyal. Nagyon taszító kinézete lesz, de ne hátráljatok meg. Belülről csodaszép varázsló nő. Ő be tud juttatni a kastélyba. Tőle kérjetek segítséget. „

- Köszönöm Nemedria. – Mondtam őszintén.

„ Hálásan „ – mosolygott rám majd kezdett eltűnni.

- Kérlek! – állítottam még meg hirtelen – neki ne szólj, hogy itt vagyunk.

„ Ahogy kívánod „ – bólintott majd eltűnt.

Alig vártam a reggelt, hogy a nap feljöjjön és elinduljon az élet. Nem akartam tovább itt maradni csak amennyi szükséges. Chua-nak valahogy jobb kedve lett és mintha kezdte volna felvenni az itt élők ritmusát. Éhes voltam, már napok óta. Nehéz volt korgó gyomorral. Csak át kellet volna változnom… de nem vagyok gyilkos.

Az utcákon tovább bolyongtunk mikor egy öreg reszelős hang megszólalt.

- Ide, ide vándorok. megmondom mi lesz holnap és holnap után, ha így kívánjátok.

Az öregasszony rosszabb volt, mint egy koldusnál. Nála csak a bordélya volt rendesebb. Mesés étel illatok szálltak fel valahonnan belülről. Külseje iszonyatosan taszított és valami azt súgta, ha még hat napot éhezem, akkor sem vásárolnék tőle, de végül még is a szívem győzött. Nézése, ahogy rám nézett tudtam nem egyszerű árus. Chua is velem tartott, bár nagyon sokat ellenkezett végül a gyomra győzött.

- Ide, ide. – suttogta az öregasszony. – Éhesek vagytok? Bizonyára eltévedtetek. Én segíthetek. De ára van.

- Itt mindennek ára van. – mormogta Chua.

- Úgy ám bizony fiam! – helyeselt az asszony. – Ára van a mának, a holnapnak és az azt követő napoknak. Ára van a sorsnak, melyet kártyáim rejtik, átoknak, melyet bábuim rejtenek. A szerelemnek, melyet italaim őriznek.  De, nektek ezekre most mind nincs szükség, ahogy látom. Csupán néhány ételre és egy térképre.

- Ezt honnan tudja? – néztem kíváncsian rá.

- Én mindent tudok fiam. Mindent érzek, látok, hallok. Noha bár, a fél szememmel vak vagyok, bal szememre süket. Még is mindenről nagyon jól tudok. Az éjjel nagy tiszteletben volt részed. Meglátogatott téged az istenek egyike. Nemedria. A szél istennője. Kellemes csilingelő hangját nem halhatja meg akárki, csak aki arra hivatott. Az információért és az ételért nem kérek sokat. Csak a kastélyból szerezzétek meg az egyik hölgy ékszerét melyet az urától kapott. Csinos kis bross. Egy csinos piros virág, apró fehér gyöngyökkel.

- Ennyit kérsz csak? – Néztem rá gyanakodva.

- Csak egy bross? – Chua is gyanakvóan nézett rá.

- Minek nézel engem te fiú? Talán szélhámosnak? Én egy egyszerű öregasszony vagyok. Az a bross pedig nem egyszerű bross. Egyik istennője volt. Varázserővel bír. Csupán annyi a dolgotok, hogy mielőtt visszafelé hajóra szállnátok, beleejtitek a Themeserébe.

- Ki vagy te? – néztem rá komoran.

- Nem fontos tudnod.  Szóval áll a megállapodás? – Ekkor felém nyújtott egy papírost meg egy tál meleg ételt.

A gyomrom szinte korgott már és a gondolat, hogy ezzel a térképpel könnyebb lesz, valahogy jobb kedvre derített. Bólintottam. Elvettem a térképet majd az ételt. Chua úgy kapott az ételért, hogy azt hittem megfullad.

- Nincs sok időtök. Már csak egy hold és a következőben van a szertartás. Igyekeznetek kell.

- Igen tudjuk. De, ez a hely… nem biztonságos. – suttogtam.

- Bizony nem az. – mondta csilingelő hangon. – Nem mindenki az, akinek mutatja magát. Az uruknak mindenhol van besúgója. Az alagutat kell választanotok. Csupán három napotok van, amíg a kiválasztott hölgyekkel nem közlik, kit milyen sorrendben fognak hívni majd. Az alagút az ő szobájukba visz. De óvakodjatok. Mint ahogy mondtam. Nem mindenki az, akinek mutatja magát. Most induljatok. Katonák közelednek. – Mutatott a távolba.

A maradék ételt magunkkal vittük és megköszöntük gyorsan az útba igazítást. Valami azt súgta minket keresnek. Próbáltunk gyorsan elvegyülni amennyire lehetett.

A térképet követve megláttuk a távolba a kastélyt. Ahogy végig jártuk a nagy erődítményt, hirtelen megtaláltuk a rejtet követ mely az alagutat takarta. Elhúztuk majd vissza. Ahogy elindultunk a sötétbe két fáklyával éreztem, ahogy a szívem egyre jobban kezd verni. Lehet későn érkeztem?

 

***

Gracie : Nemedria -a szél istennője lánya

Nemedria:  a szél istennője, Shibridir városának eggyik istene. hajdanán fatal aszony volt.
De az eggyik istenség elátkozzta, hogy a vámpír királynak kedvezzen.
Utolsó emberi tette, hogy elrejtette egy szem halandó lányát, Gracie-t.
Aki soha nem tudhatja meg, hogy az édesanyja valójában kicsoda.
A jókat segíti még istenként is.

írta: wolflady, 2011. márc. 18. 14:57 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Farkas Őrző1/3

Xemenople Kasélya


Egy nagyszobában tértem magamhoz. Nem tudtam hol vagyok. Csak annyit, hogy parancs miatt kötelező volt átöltöznöm. Rajtam kívül vagy kilenc lány volt még. Mindegyikükön fura csillag alakú jel díszelgett valamelyik testrészükön. Én voltam az egyedüli, akinek a tarkóján volt a jel. Amióta ide hoztak, iszonyatosan égett. Olyan érzés volt mintha egy égő cigaretta csikket elnyomtak volna rajtam. Mindenem, ami akár a napot vagy időt jelezte elvették. Egyetlen egy dolgot hagytak meg az is a medálom volt. A lányok különböző színű ruhában voltak. Különböző díszítéssel, innen állapították meg állítólag, ki mikor, honnan érkezett.

Volt, aki megértette mit mondok, és ezekkel a lányokkal sikerült is beszélnem, de a három lépés távolságot mindig megtartottam.

Azt mondják ez itt Shibridir. Egy másik világ, melyet egyszerű emberek nem észlelnek. A Bermuda háromszög régóta volt rejtély. Sok hajós és repülős eltűnt már itt. A lányok azt mesélték, hogy aki túlélte a vihart mind itt végezte. Rabszolgaként. Azért nem tudtak soha visszatérni. Innen nehéz megszökni nyomtalanul. Amíg a jel rajtad van szinte olyan, mint egy nyomkövető. Próbálták már páran. De azok, akikkel nem volt kegyes az úr, halállal lakoltak. Másokat keményen dolgoztatnak. Jobbnak láttam, ha nem ugrálok. Meghalni egyáltalán nem volt kedvem. Főleg egy olyan helyen, amiről azt sem tudtam hol van.

Shibridirről annyit tudtam meg, hogy olyan ezeregy éjszaka hangulatú a hely. Az időt nagyjából úgy tudja meghatározni az ember, hogy hamar sötétedik.

Egyik szolgáló elmesélte nekem, hogy itt egyenlő elosztások vannak. Tizenkét óra nappal és sötétség. Egyetlen egy vigaszom a hold volt éjjel és a csillagok. Legalább ez ismerős volt számomra. Amióta itt vagyok, háromszor volt sötétség, és egyszer láttam a holdat. Tehát három napja lehettem itt és egyszer volt telihold. Az nálunk körülbelül, huszonnyolc naponta van, vagy is egy hónapba egyszer. Tehát arra gondoltam, körülbelül November eleje lehetett.

Megpróbáltam elaludni, de nem bírtam. Folyton Ahote járt a fejembe. Minden gondolatom ő volt. Féltem, hogy baja esett azt sem bántam, ha nem jött utánam, csak ő jól legyen.

Rá kellet jönnöm, amióta megtudtam, hogy ő nem igazán százszázalékosan farkas, azóta valahogy jobban húztam felé. Bár sohasem akartam magamnak bevallani.

Nem rég kaptam magam mellé egy szolgát. Nem akartam, de muszáj volt. Aki ellenkezett annak a szolgáját megverték elég alaposan. A lányok azt mondták. Volt, akit meg is öltek.

Gracie kedves volt velem. Őt is abból a városkából rabolták ahonnan jöttem. Tizenhét éves volt. Még is fiatalabbnak nézett ki. Arca nagyon gyerekes volt. Én első rálátásra tízen öt, tizennégy évesnek tippeltem.

Egyik éjjel mikor megint nem tudtam aludni, ez már az ötödik nap volt mióta itt voltam. Elmesélte, hogy őt előttem hozták ide három éve. Ő is meg volt jelölve, de aztán a szertartáson a jel, nem reagált semmire.

Megkérdeztem tőle mikor szoktak lenni ezek a szertatások. Elmesélte, hogy a harmadik holdtöltekor. Mikor a hold elég erős. A jel ilyenkor nagyon kitüremkedik, szinte éget. Az illető teljesen leizzad, olyan mintha lázas lenne. A ekkor a minta nagyon kivörösödik, szinte már majdnem olyan mintha égne, magába annyira vörös válik.

A szertartáson pedig ezt hamar észreveszik. Azt mondják, ha ez mind igaz, azonnal a személy megkapja a pap állttal a különböző elvárt dolgokat. Homlokát a hölgynek lekenik, majd testét mindenféle illatos olajjal lekenik és már is viszik a nagyúrnak hisz a lehető legjobb időpontban van, hogy megtermékenyítsék.

Állítólag kevés nő él, aki képes akármilyen szörny utódát kihordani anélkül, hogy ne halljon bele. Főleg a vámpírok utódai, hisz azok halhatatlanok. De, a kiválasztott nők teste, valamilyen oknál fogva képes regenerálódni.  Viszont első szülés után valamiért rövidebb ideig is élnek. Negyven éves korig vagy öt, fél szörnyet kell megszülnie.

Borzalmas volt hallgatni. Még a hideg is kirázott. Viszont létezik egy megoldás a seb lefedésére. Gracie ezt is elmesélte. Erre csak is olyan képes, aki különleges törzsből származik. Aki félig férfi, félig valami más. Egy farkas vére, képes lefedni a jelet. Legalább is addig, amíg le nem mossák a szent helyen.

Sokáig nem hittem ezekben a dolgokba, de amióta ide kerültem kezdtem erősen hinni.

Megígértem Gracie-nek, hogy ha valamilyen csoda folytán még is értem jönnének, akkor őt is magammal viszem. neki annyiból volt jobb, hogy a jelet, már levette róla a nagyúr. Viszont szolgaként mindenhol ismerték, így egy lépést sem tehetett anélkül, hogy valaki, aki a Kastély szolgálója volt, ne tudta volna.

Mesélt nekem a családjáról. A bátyjáról, arról, hogy biztos mindenhol őt keresi. Neki sem volt megbízható barátja és ismerősei még kevesebb volt. Eltűnését, aki észre is vette az is a bátyja volt. A szüleik túl sokszor voltak üzleti körúton. Egyszerűen könnyű préda volt.

Én is elmeséltem eddigi zavaros múltam. Azt, hogy a szüleim meghaltak autó balesetben. Ahogy az árvaházba kerültem ezzel az egyetlen egy darab medállal a nyakamba. Meséltem neki arról mennyire keményen dolgoztattak, majd Reth-ről, akiről kiderült, hogy valójában Ahote a férfi, akiért oda vagyok és bár sohasem láthattam.  Mikor meghallotta, hogy bizony én sem bővelkedem barátokban átölelt. Úgy látszik, ez a mi sorsunk.

Kinéztem az ablakon. Még így éjjel is a levegő volt vagy harminc fok. Nagyon meleg volt. Távolba a szél játékos táncot lejtett a homokkal. Szinte elbűvölt, mintha egy kifinomult keringőre hívta volna a szél a vörös homokot.

Elszomorodtam. Homok, forróság, szél, őrség. Ezt nem kívánhatom senkitől se. Még Ahote-tól sem, pedig nagyon hiányzott.

Jó lett volna ülni mellette és csak mesélni és mesélni. Nem érdekelt az, sem ha soha nem akarta volna feledni magát. Mellette mindig biztonságban voltam.

Gracie elköszönt, majd lefeküdt az ágyam mellé készített alvóhelyére. Én még egyszer a távolba meredtem. Mintha csak éreztem volna farkasom közelségét.

Még utoljára mielőtt megfordultam volna, ennyit súgtam a szélnek. Reméltem, hogy az üzenetem messze elviszi, oda ahova a szívem egy része tartozott.

„ Fuss Ahote. Menekülj! Itt nem vár reád, semmi csak a halál, és én. - suttogtam „

írta: wolflady, 2011. márc. 18. 14:20 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Farkas Őrző 1/2

Innubri, a tiltott erdőben néhány óra múlva


Szinte hasogatott a fejem, ahogy magamhoz tértem. A földön vér volt, az én vérem valószínű. Hála adottságomnak, hogy gyorsan gyógyulok.

Chua segített fel a földről. Az ő sebei is már kezdtek szépen begyógyulni. Néhány lila, zöld monokli díszelgett arcán, de jól tudtuk mind a ketten ez legkésőbb holnapra nyomtalanul eltűnik.

Hamar kikerültünk az erdőből gyorsabban, mint gondoltam. Az első gondolatom, a jéghideg víz volt.

Muszáj volt leülnöm, még mindig fájt a fejem. Jól ellátták a bajunkat ezek az izék.

- Mik voltak ezek? – Dörzsöltem meg tarkóm és mostam meg hideg vízzel.

- Van egy két tippem, de nem vagyok benne biztos. Csak a vörös szemekről tudok tippelni.

- Vörös szemek… régen halottam róluk. – újra lemostam mindent magamról majd hirtelen Piperre gondoltam. Igyekeznem kellet, bajban van, csak én segíthettem rajta.

- Az a lány hirtelen igen fontos lett. Szerintem ezek, Numerakok voltak.

- Numerakok? – Néztem barátomra kissé megijedve.

- Kegyetlen szolgák. A vámpírok alja népe. Csak akkor esznek, ölnek, gyilkolnak, ha uruk azt parancsolja. Ezért, a szomjúság miatt mindig véres a szemük. Nem alszanak, nem állnak meg pihenni. Kegyetlenek, semmi se állíthatja meg őket. Sajnos néha, saját zsebbe is dolgoznak, ezért kiszámíthatatlanok, de nagyon aprólékos és megbízható fenevadak.

- Még sem öltek meg. Miért? – Néztem rá.

- Fogalmam sincs. Szerintem hátráltatás. Lehet, tudják, hogy utána mész? Ezért ha elkapnak, akkor a lányt tudják mivel zsarolni.

- Igen igazad van. – Sóhajtottam felálltam majd elindultam. Chua szó nélkül követett.

Sejtettem hova viszik a lányt így a kikötő felé tartottam. Útközben barátom azért próbálta elütni az időt.

- Ahote. Mit követett el az a szegény lány? Miért viszik, őt oda ahova gondolom.

- Shibridirba ? Ott lakik minden vérszívó atya. Létezik egy monda, szájról – szájra terjedő, ősrégi még meg sem voltam mikor már mesélték. Néhány asszony, képes kihordani, szörny szülöttek magját. Különlegesek, de ők maguk nem is sejtik. Sőt az orvosok sem. A testünkben van egy bizonyos baktérium. Ez nem mindegyiki földi nőben van meg, csak a kiválasztottakban. Azt gondolták, már akkor is, hogy Piper az a lány.

- Ezért jelölték meg és ezért kellet rá vigyáznod. – mormogta barátom.

- Igen. – Sóhajtottam. – Utánuk kell mennünk.

- Tudod, mire vállalkozol? Több nap, vagy hónap is lehet.

- Tudom! – Mordultam rá. – Kész öngyilkosság hajóra szállni, átkelni Naklerar választó falán, átmenni egy másik világba ami Daklírar kezdődik, ami az itteni Amazonas esőerdőnek felel meg. Egész napi esőzés, után azt kívánja az ember bárcsak kicsit sünt a nap, és ha szerencséd van ez a kívánságod teljesül is. Mert Shibridirben, csak napfény és szárasság vár ránk.

De, segítenem kell neki.

- Tudom. – Mondta barátom.

Hajót néztünk. Az egyik kapitány kéthetente ment Shibridirbe. Már jó párszor volt. Tudta mire számítson, de az onnan importált termékek igen is jó megélhetést adtak számára.  Kifizettük az utat, bár nem tudtam mire számítsak. Éreztem, hogy nem lesz egyszerű. Odamenni, megtalálni Pipert, visszahozni. De, valami azt súgta sikerülni fog.

Sikerülnie kell, nem veszthettem el a lányt, aki mindennél jobban bízott bennem. Szeptember vége felé járt már az időjárás. Amikor kifutott a hajó, elég nyugodtnak látszódott az Óceán. Bár éreztem, nem lesz mindig így.

November

Fáradtan keltem fel az ágyamba, szinte meg sem éreztem, hogy haladtunk –e volna. Haladtunk egyáltalán? Már két napja hánykódtunk.

Chua váratlanul átjött. Ekkor halottam, hogy azt mondja, a kapitány közeledünk. A válaszfal átlépése szinte semmi se volt, de ahogy átértünk már is halottuk a zuhogó esőt.

- Eső. Mindenhol víz. Van, aki ölni tudna, egy pár kortyért itt meg azért lennének, képesek, hogy csak egyetlen egyszer napot lássanak.

- A Földön élők, hogy vészelhetik ezt át Chua? Soha nem jártam még erre, de halottam hírét.

- Nehéz lehet. A földeken dolgozni, szinte lehetetlen. Ennyi sár, ennyi iszap. Talán rizs ültetvények és a szívósabb növények és fák megélnek. Kegyetlen egy világ ez.

- Az. Éppen ezért kell kiszabadítani Pipert.

- Te, Ahote. – Kezdett bele, de láttam rajta érzékeny témát fogunk boncolgatni.

- Mond csak. – Néztem rá.

- Ez a lány, nagyon sokat jelent neked. Ugye?

- Eléggé. – Sóhajtottam, majd kinéztem az ablakomon és vártam, hogy a sok víz hirtelen eltűnjön.

- De, még nem is látott téged. Honnan tudod, hogy…

- Tudom. – vágtam a szavába.  – Érzem.

- Szóval akár képes vagy megöletni is magad. – jelentette ki határozottan.

- Végül is azért vagyok itt… - vigyorogtam.

- Te totálisan bele zúgtál. – Mondta végül barátom majd felállt.

- Ezt csak akkor tudhatom, ha ő is így érez. De, mindenképpen meg kell menteni. Megígértem…

- Tudom. Remélem, nemsokára ott vagyunk.

- Én is remélem.

Megpróbáltam elaludni. Reménykedtem, hogy már nem kell sokat várnom és megérkezünk. Álmomba ismét Pipert láttam, ahogy áll szomorúan az ablak előtt, mint egy hercegnő, aki éppen az Ezeregyéjszakából lépett volna ki. Segíteni akartam rajta, de nem tudtam. Rémülten riadtam fel. Talán hajnal lehetett. Ekkor vettem észre, hogy mennyire süt a nap, és a hőmérséklet szinte elviselhetetlen lett. Megérkeztük hát, Shibridirbe.

***

Numerakok

Véres szemű , kegyetlen, szolgák. Vámpírok alja népe.
Csak uruknak fogadnak szót, csak az ő szavára, ölnek,
és fosztogatnak.
Kiszámíthatatlan népség mivel néha saját zsebbe dolgozznak.
De eléggé alaposak, és gyorsak. Örökké szomjasak, ezért véres a szemük.


Naklerar
Bemruda háromszög választó fala. Sok hajós és repülős tűnt már el.
Ám a hívők tudják, hogy ez a válasz fal egy másik világot rejt.
A két legnagyobb Daklír ahol az eső az úr, a másik pedig
Shibridir ahol kietlen sivatag és homok vár.
Egyetlen egy vízforrás a Themesere,
ami kellemes hűsítő és az egyetlen vízforrás az itt élőknek.

írta: wolflady, 2011. márc. 16. 20:43 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Farkas Őrző 1/1

Nem is olyan régen kezdődött ez a történet, a jelen kortól számítva cirka, tíz évvel ezelőtt.

Piper élete, remek volt. Szerető szülők, mesés ház, remek barátok.

A kislány élete még is, majdnem kilenc éves korában száznyolcvan fokos körrel fordult meg, mikor elvesztette szüleit egy autó balesetben.

Előtte még sohasem tudta mi az Árvaház. De, onnantól kezdve már nem is akarta tudni, mikor bekerült oda.

Az árvaház vezetője, elmesélte neki, hogy nem messze találták meg a roncstól, egy különleges heggel a tarkóján, melyről mindenki azt hitte, a balesetben szerezte.

A lány mindenét elveszítette. A vagyonát, a házukat. Egyetlen egy hagyatéka, a nyakában lógó ezüst, kinyitható medál volt, melyben egyik felében szülei képe díszelegtek.

Az árvaház legfőbb támogatója egy igen gazdag ember volt. Sok gyermek azt hitte, hogy talán egy nap majd ő örökbe vesz egy csöppséget. De, nem így volt. A különös jótevő, fiatal volt, dúsgazdag és mellesleg nős. De, egyelőre egyáltalán nem akart tervezni saját gyermeket.

Még is valami leírhatatlan érzés folytán, imádta a gyerekeket. Innen volt ez a nagy önzetlenség.

Az intézménynek volt pár tanárja kik előkészítették az árvákat a tanórákra. Az igazgató tudta jól nem mindegyikük tökéletes, de mivel nagyon jó tanárok, így nélkülözhetetlenek.

Piper nem egy gazdag családból származott, de édesapja igen ismert volt. Eléggé tehetős. Mindenki tudta, hogy a McDukee vállalat egyik főbb vezetője. Phoenix-ben a család neve így nem volt ismeretlen.

Röviddel ide érkezése után, a lány próbált helyt állni. De, a tanárok mindig megbüntették valamivel. Pedig ő igazán nem volt rossz gyermek. Mindig meggyanúsították valamivel és bár a Igazgató nem akarta megbüntetni, de kénytelen volt. Hol felmosott, hol szenet pakolt, hol a cselédeknek segített mellette pedig szorgosan tanult.

Noha mindenét elvesztette, még is sokan irigyelték, kedvességéért, leleményességéért, bájáért. De, ez nem volt elég.

Minden második héten örökbefogadási hétvége volt, de ennek ellenére a lány nem kellet senkinek.

A diákok sem voltak vele túl kedvesek. Egy barátja sem volt. Beata, Beatrix és Bebe rendszerint keresztbe tettek neki. Ők voltak a legfőbb bajkeverők. Legtöbb szenvedésnek főbb forrásai. Fél évig terrorizálták, nem tudta miért. Elege volt. Nagyon hiányoztak a szülei, a barátai, az élete. Nem akart itt lenni, főleg nem akart házi munkát. Keményen dolgoztatták. Sokszor volt fáradt, sokszor úgy érezte nem bírja már. Úgy érezte, mindegy mi lesz vele. Senkinek sem hiányozna.

Senki sem szerette, senki sem mondta már éjjel, hogy „Jó éjt kincsem! Holnap találkozunk „

Egyedül volt, egy magában, és utálták is nem tudta miért. Röviddel születésnapja előtt aztán a szoros hármas felbontódni látszódott. Születés napjára pedig, azt az ajándékot kapta, hogy átkerült az árvaház Őszi szállójába.

Ott kevesebb volt a gyermek, kevesebb volt a rivalizálás. Mintha a tanárok is elfogadhatóbak lettek volna. Egész idáig nem érezte szülei elvesztésének igazi súlyát. Most ahogy így egyedül maradt a ház északi részében az alsó szinten, mintha hírtelenjébe hatalmas üresség vette volna körül őt.  Megérezte, az egyedül létet é a magányt. A szüleit hiába, siratta. Nem hozta vissza semmi őket.

Március tizenötödike volt. Születés napja után négy nappal. Azon az éjjelen fura hangokat hallott az ablaka környékén. Már jó ideje itt volt és tudta ezek nem a megszokott neszek.

Furcsa, puha lépések. Levélzörgések. Még a bagoly huhogásai abba maradt majd semmi.

Piper elővette naplóját, amelybe rendeszesen írt és feljegyezte magának ezt a különös jelenséget.

Ez után még párszor éjjel ugyan ezek a jelenségek megjelentek, de nem látott semmit se. Még egy furcsa köralakot sem, hogy legalább sejteni tudná mi az.

Lassan megszokta, már az Őszi szállót, jobb volt, mint Menedék ahol csak gyűlölték és utálták. Itt nem piszkálta senki. Itt csak egymaga volt, a tanórák és az esti fura hangok.

Március huszadika éjjelen, mikor a csillagok oly szépen ragyogtak és mintha a hold is közelebb kúszott volna földhöz, Piper kiszökött. A csillagokat akarta nézni a szabad ég alatt.

Ismét nesz és zajok. Piper a hang felé fordult, de mielőtt bármit is tehetett volna, a lépések közeledtek felé. A lány rémületébe, felpattant a takaróról, és remegve várt mi lehet az. Kelt néhány perc, majd megjelent végre előtte. A hatalmas hím farkas. Fehér fekete folttal mintázva. Szemei furán csillogtak, barnás zöld alapon. Tekintete nem fenyegető volt, vágyakozó. Mintha ő nagyon is jól ismerte volna a lányt. Piper nem tudta mit tegyen.

Elfusson, vagy megvárja, mit tesz a fenevad? A Farkas a szokottnál is hatalmasabb és nagyobb jószág volt. De, a lány látta rajta mennyire fiatal még. Váratlanul kirázta a hideg, ekkor a farkas barátságosan odakullogott hozzá, majd mellé dörgölőzött.

Piper pár percig mozdulatlanul állt a nagy behemót mellet, aki végül is nem volt kevésbé veszélyes, csak annyira, mint a nagy Bernáthegyijük, ami még hét éves korában meghalt. A lányban ez kellemes emlékeket ébresztett és teljeséggel meggyőzte a farkas tényleg nem akarja bántani. Leült újra a pokrócára majd a farkas mellé telepedett.

- Héj nagyfiú. Miért járkálsz itt egyedül? Hol vannak a barátaid? – Kérdezte kislányos hangjával.

A Farkas ránézett csillogó tekintetével mintha nagyon is megértené, mit kérdezz tőle.

- Tudom, hogy nem fogsz válaszolni. Mit is várnék egy farkastól. Bár nem vagy átlagos farkas. Tudod-e? Láttam már farkast, még anyámékkal két éve. Azok a farkasok jóval kisebbek voltak ám. Mivel tömött anyukád? Spenóttal?

A farkas ekkor elhúzta szája szegletét, mintha csak jót vigyorgott volna.

- Pajkos egy farkas. – Nevetgélt Piper.- Tudod, rajtad kívül még senkinek sem beszéltem a szüleimről. Ők meghaltak. Nem rég. Nagyon hiányzanak és én nagyon egyedül vagyok. – Szomorodott el a lány. A farkas ekkor hozzá bújt és a lány érezte, hogy ő ott lesz neki.

Innentől kezdve minden éjjel meglátogatta titokzatos új barátja. Tudta, hogy soha nem fog neki válaszolni, de mindig azt érezte, hogy meghallgatja. Ettől jobb lett minden.

Piper ahogy nőtt egyre jobban érdekelte a farkasok. De, barátjáról sehol sem írtak semmit.

A lány nem adta fel a keresést. Tudni akarta ki ő. Miért van vele? Miért jön el minden éjjel, hallgatja, végig majd kíséri vissza a szobájához. Ezek a kérdések, egyelőre, megválaszolatlanok maradtak.

Tízen kilenc éves volt. Mikor Piper ott hagyta az árvaházat és beköltözött első bérelt lakásába. A Farkas, akit elnevezet Reth-nek oda is követte. Találkozásuk óta tíz év telt el, és a farkas nem változott, picit nagyobb lett most már a marja egész a lány derekáig ért, feje, pedig majdnem a válláig. Erős izomzatú lett. De tekintete még mindig az a különös, vágyakozó, sokat sejtő és csillogó volt, mint első találkozásukkor.

Naplójában mindent vezetett róla. Igyekezett rajzolni és képeket is csinálni. Így nagyon is jól tudta, hogy az ő Farkasa, egyáltalán nem hétköznapi. Sőt! A környéken ilyen nem is létezik.

A munkahelye remek volt, imádta írói munkáját ahol sok mindennel foglalkozott.

Egy nap egyik kollégájánál fura cikket pillantott meg.

- Vérfarkasok és Vámpírok. Vajon tényleg léteznek? – Suttogta magába.

- Eni . – Szólította meg a cikk íróját.

- Mond Piper . – Mosolygott rá a lány.

- Elvihetek ebből egyet? – Nézett rá, de igyekezett nem túl feltűnő lenni.

- Vigyél csak, de jó vaskos. Még dolgozom, rajta ha kérdésed van, csak szólj.

- Oké. Meglesz. – motyogta.

Hazavitte és beleolvasott. Sok hasonlóságot talált, de még mindig nem tudta mi is igazán az ő farkasa. Vérfarkas biztos nem lehetet. Hisz minden éjjel eljött hozzá.

A kérdései tovább bővelkedtek csak.

Miért vigyázz rá Reth? Miért alszik, minden éjjel az ablaka előtt mintha csak óvni akarná valamitől?

Reth továbbra is csak nézte azzal a szuggeráló tekintetével, amit be kellet magának vallania, de az évek során beleszeretett.

Egyik éjjel mikor ismét a csillagokat nézték együtt Piper megszólalt.

- Tudod Reth. Nem fontos ki vagy mi vagy. Miért nem öregszel, hol van a falkád? Miért jársz hozzám és miért akarod minden lépésem vigyázni éjszakánként. Te vagy az egyetlen, aki ismer, akinek elsírhattam bánatom, örömöm, gondom és bajom.

Tizenkét éve ismerlek és tényleg belefáradtam a kutatásba. Bármennyire is keresem csak kérdéseket kapok nem válaszokat.

A Farkas ekkor hozzábujt és Piper érezte, hogy most az egyszer meghálálja neki ezt a gondolatot.

Másnap a munkából fáradtan eldőlt két személyes ágyán, melyet hivatalosan is az első házához vette. A napok lassan teltek. Reth már két napja nem jelentkezett, nagyon aggódott érte. Nélküle annyira magányosnak érezte magát. Szinte álmába is csak farkasával álmodott.

Egyik éjjel furcsát álmodott. Valaki, hozzá hajolt. Izmos felső teste gyengéden végig kúszott takaróján, hozzá hajolt és annyit súgott: - nem hagytalak el téged.  - Majd gyengéden megcsókolta.

Szinte verdeső szívvel riadt fel. Hozzá az orvosán kívül eddig soha senki sem ért.

Csókolni még sohasem csókolták, és ez teljeséggel megijesztette.

Mit akarhatott ez a sejtelmes férfi? Az a nézés. Mintha ismerné. Lehet agyára ment az egedül lét? Megpróbált visszaaludni, de nem tudott. Újabb szomorkás reggel. Ahogy ment munkájába, nem várt személy köszönt rá.

- Nocsak, nocsak. A Könyv moly. – Vigyorgott a nő.

- Bebe? – Nézett rá a lány neheztelően.

- Ebbe a kis újságíró vállalatba dolgozol? Gondoltam, hogy itt végzed. Én bezzeg a Timesnél. Menő irodamenő embereknek. Neked amúgy sem lenne helyed ott. Talán nem itt laksz a közelbe? Szánalmas. Chö. – Vigyorgott.

- Ne haragudj mennem, kell.

- Persze. Menj, csak. Úgy se kellesz senkinek. – Nézett rám gonoszan. Majd elviharzott vörös színű sport autójához, ami nem messze állt.

Út közbe sóhajtottam egyet. Milyen autó. Mennyit érhetett. Milyen háza lehet. Miért van az, hogy a kevésbé ügyesek mindig a morzsát kapják?

- Ó Reth, annyira hiányzol. Az sem érdekel, ha lenne valami titkod, csak újra ölelhetnélek már. – Motyogta maga elé.

Mikor a házához tért villámcsapásként érte, hogy az ajtó fel volt feszítve. Minden, ami volt összetúrva. Valamit láthatóan kerestek. Pénzt nem tudták elvinni, hisz az összes pénze egy bankba volt. Mindig csak apró volt nála, annyi amennyiből két-három napot elvan.

Minden papírja a földön hevert. Ezeknek kellet valami, de az egyetlen egy kézzel fogható dolog a naplója. Ami viszont mindig nála volt. De, miért kéne valakinek egy egyszerű napló?  Egy számára egyszerű, hatalmas farkasról szól. Ja, igen. Aki nem öregszik és már normális körülményektől eltekintve is, tízen egy éves, ha nem több.

Az ablak betörve, az ajtó totál kár. Ezt nem bírta kifizetni, még akkor, sem ha garancia sok mindent fedezett.

Kénytelen volt felhívni az árvaházat. Hisz az ágyát is szétbarmolták. Se zár az ajtón, se ágya , még egy normális ruhás szekrénye se volt. Az árvaház vezetője volt olyan készséges, hogy átmenetileg amíg Piper össze nem szed elég pénzt, és amíg a lakás építői rendbe nem szedik, elaludhatott egy közösségnél. Legtöbben kollégisták voltak, akik átmenetileg voltak csak ott.

Szerencséjére nem kellet sokat magyarázkodnia, senki sem kérdezett tőle sok mindent csak annyit, amennyit kellet. Két lány szobatársává vált átmenetileg. Segítetek neki elpakolni, már ami maradt a ruháiból és a cuccaiból.

Három napja volt ott és a pénz, ami számára kellet nehezebb volt összeszedni, mint gondolta.

Sétálni indult, szombat volt. Kelelemes meleg idő. Muszáj volt kicsit kiszellőztetnie a fejét. Sokat dolgozott azért, hogy a lakás újból olyan legyen amilyen. Csak ment és ment, és észre sem vette mennyire mélyen bement az erdőbe.

- Ez itt jó lesz. – mormogta magába. –Azok a barmok.

Elővette naplóját és próbálta kiírni gondjait, ha már farkasa felszívódni látszódott. Bár még mindig iszonyatosan aggódott miatta, és aludni sem volt képes rendesen.

Hirtelen neszt halott. Ismerte már a lépteket. Pár percen belül meglátta farkasát is jellegzetes foltjával, melyből egyből megismerte.

- Reth! – Tártam szét a karom a farkas meg egyenesen nekem futott. – Ó Reth! Tényleg te vagy az??

Bizony ő volt. Ekkor a sötét erdőből előtűnt még valaki. Egy hosszú farmernadrág volt rajta napbarnított bőre és különös tekintete szinte belé vájt.

Odajött hozzájuk. Farkasa ismerhette hisz nem reagált a jövevényre semmit.  Reth békésen, leült mellém és figyelt.

- To-hi-ju? - Szólalt meg váratlanul.

- Ezt nem ... nem értem. - Hebegtem.

- Jelenti, jól vagy? - Mondta. - Én nem messze tartozom ide közeli törzshöz. Ők az én családom.  Velem kell jönnöd. – Mondta parancsolóan. - Ahote is így akarja.

- Kicsoda? - Néztem most már tényleg értelmetlenül.

- Hát ő. - Mutatott a farkasommal, aki most az először... talán neheztelő tekintettel bámul rá? Tényleg neheztelő? Mi a fene. Mormogta magába a lány.

- Na, ezt… biztos álmodom. - morogtam.

- Kérlek. Gyere velem.

- Van más választásom? - Néztem rá.

- Nincs nagyon. - Vágta rá.

- Ha másért nem a farkasom miatt tudni akarom mi ez az egész. – Nézett rá továbbra is mérgesen. - Csak hadd szedjek össze néhány dolgot. – Szögeztem le végül.

- Rendben veled megyek. – felelt rá azonnal.

Elindultak. Nyomában a farkasával, akiről már tényleg nem tudta hogyan is hívja. A nagy épület előtt új „testőre „megállt, míg ő összeszedett pár dolgot.

Két lány figyelte, ahogy összepakolt. Nem sokat kérdeztek. Érezzék, nem pusztán jó szándékából, hagy ott mindent.  Az egyik lány még is megjegyezte neki halkan.

- Vigyázni fogok a dolgaidra, és ha visszatérsz, akkor mindent megtalálsz nálam majd. A számom tudod.

- Köszi, Amanda. – Mondta hálálkodva.

Még egyszer rájuk nézett majd elindultak.  Az erdőn át egyetlen egy hátizsákkal, szinte érezte, hogy mindenből majd a legmelegebbet é a legkényelmesebbet kell bepakolnia.

A sok hatalmas fától, mely megannyi színbe tündökölt, a mélységes csendet, csak pár madárcsicsergés zavarta meg.

Titokzatos kísérője, aki mellesleg igen jóképű is volt nem igen volt beszédes. haja éden fekete volt , tarkójáig ért, izmos volt, de egyáltalán nem hasonlított arra, férfira, akit álmába látott  így igyekezte , nem túl feltűnően bámulni.

- A nevem Chua , Cshua így kell kiejteni. Indián vagyok. Ha ez eddig még nem tűnt fel. - Mondta útközbe egyszer csak váratlanul a lánynak. A tekintete továbbra is követte Piper számára nem látható utat melyen haladtak.

- Ő is az? - kérdezte bátortalanul közben folyton a farkasát szuggerálta, aki szépen előttük lépdelt.

- Ahote? Persze, csak kicsit más, mint mi, ennyi.

- Mármint férfi? – Nézett rá kerekedő szemekkel.

- Hús és vér, ha csak az óta nem akar nemet váltani. - Vigyorogta.

- De, … de ezt nem értem! Miért nem mutatta meg magát akkor? – Hüledezett és teljeséggel nem akarta elhinni amit hall.

- Van egy törvényünk. Ti a mai emberek gyermekei, már nem hisztek a mende – mondákba, amikbe a mi törzsünk népe a mai napig hisz. Ugyan így a törvényeinkkel is vagyunk.

- Fantasztikus. Egész végig egy férfihez beszéltem. - mormogta.

- Az egyetlen, aki hű társad, ráadásul férfi. - Próbálta megdorgálni kísérője.

- Aki nem volt őszinte! - csattant fel.

- Na, jó idefigyelj kislány! - fordult meg dühösen és hirtelen mintha az eddigi nyelv hiányosságai megszűntek volna. - Téged keresnek. Nem szimpla hétköznapi emberek, gonosz szörnyek. Ember vérével táplálkozzak.

Nem tudjuk miért. Megjelöltek téged. Ahote védett meg téged, ha felfedte volna ki ő, megölték volna, őt, a törzsünket, téged pedig elvittek volna, azért amiért keresnek. Egy indián sohase hazudik. Ahote, nem hazug! Nem tűnt, fel? Nem öregszik, nem változik, kilenc éves korod óta ismered. Tízen két éve. A leges legjobb barátoddá nőtte magát, nem azért mert ez volt a kötelezettsége, mert így tudott megvédelmezni ezt csak ő tudja. Az ő titka. De, ilyet rámondani! Örülj neki, hogy ha még elkísér oda, ahova el kell menned.

Ezek után megfordult és mérgesen trappolt előre. A lánynak annyi ereje sem volt, hogy ránézzen farkasára. Tudta, hogy teljeséggel megbántotta őt.

A lány ezek után lemaradva csendben folytatta „elrablását „és már nagyon várta mikor érnek oda. Nem tudta hány perc, vagy óra telt el az óta. Azt sem merre voltak. Annyiban biztos volt, kezdett sötétedni. A Farkas váratlanul megjelent előtte. Vezetőjük továbbra is morgolódva haladt a láthatatlan cél felé.

- Kösz, nem kell. Totális csődtömeg vagyok. Menj csak a barátod mellé. Ő biztos barátod, ha ennyire ki áll melletted. Én teljességgel elástam magam. – Sóhajtotta. Ekkor csendbe morgott egyet, megfogta a pulcsiját és szinte erőlködés nélkül húzta magával. Fura érzés volt számára. Mintha nem is pulcsin, hanem a kezét ragadta volna meg. Mintha szerette, volna éreztetni, hogy biztonságban vannak. A lány úgy érezte, mindjárt kiköpi a veséit annyira meneteletek. Végre meglátták az első házat. Pár nő éppen a mosásból végzett és indult hazafelé. Az istállóba éppen lovakat láttak el.

- Házak? – Tátotta el a száját Piper.

- Mit vártál? Winnetout kis sátorba? - Rázta meg mérgesen Chua a fejét.

Már nem is, mert szólni hozzá. Az egyik nagyobb házban sürgésforgás volt. Kinyitotta az ajtót, majd bekísérte a lányt.

- Ő nem jön? - Néztem rá farkasára.

- Nem, képzeld, ő esti őrjáratra megy, te pedig mész és beszélsz, a főnökkel utána elmész aludni, mert már igen idegesítő vagy. - Mondta dühösen majd megfogta és bevitte a lányt.

Bent a házba szinte egy nagy terem volt. Ha hasonlítania kellet volna valamihez az iskola torna terme jutott az eszébe. Tele volt székekkel, asztalokkal, különböződíszekkel a falon. Mikor meglátták hirtelen csend lett. Ekkor a ház végében ülő felállt és megszólalt.

- Üdvözöllek Nahimana. Mielőtt rákérdezzél, jelentése titokzatos. Az én nevem

Takoda. Én vagyok ennek a törzsnek a feje. Szeretnél kérdezni, látom. Megannyi kérdés van az arcodra írva. Kérlek, kérdezz.

- Szóval. - Kezdte bátortalanul. Nem tudta, hogyan lehetne megszólalni egy törzsfőnök közelébe, de ha már kérdezték, akkor válaszolnia kellet. Legalábbis így érezte. - Tudni szeretném mi ez az egész. Miért kerültem ide? Hova kell mennem? Mi les rám? Mit tudtok rólam?

- Rendben. Legyen. - Bólintott. - Téged, majdnem kilenc éves korodba találtak meg harcosaim, köztük Ahote, szeretett fogadott harmadik fiam is.

Pici lányka voltál. Rövid volt a hajad, így könnyen megtalálták a jegyet. A nyakadon szinte egészen a tarkód tövébe a fejednél. Egy vörös pici kis heg mely egy különös csillagot jelképez. Fogadni mernék ugyan olyan vörös még mindig. El kell menned. Kismedve törzséhez, a Felső – keleti indián törzsek egyikéhez. Létezik egy ősi hely melyet minden egyes törzs vezetője kezei munkájával készült. Az egy szent hely. Itt az esővízzel, a gyógynövényeinkkel, sebed begyógyul. Okuk volt téged megjelölni csak még nem tudjuk mi. Holnap indulnod kell. Ahote elkísér. Ha jó tempóba haladtok, akkor két nap és oda értek.

- Farkasként fog elkísérni? – Nézett rá Piper reménykedve.

- Majd ő eldönti. - Mondta végül.

- Kérlek, gyere velem. - Mondta egy hölgy, aki szinte a semmiből tűnt elő.

Lehet ott volt, csak ő volt túlságosan elfoglalva a farkasával, a hírekkel, a helyzettel.

A lány egy másik házba kísérte ahol átmenetileg alhatott. Calfuray nagyon kedves, aranyos megértő indián lány volt. Piper úgy saccolta, körülbelül vele egy idős lehetett. Akkor válaszolt, ha kérdezték. A nevét is útközben árulta el a lánynak, azért, hogy tudja, kitől kérjen segítséget. Folyékonyan beszélte mind az ő nyelvét, mint a sajátját. Az indiánokkal remekül kijött. Még is úgy érezte nem idevalósi. Bőre kissé világosabb volt, mint a többi nőé, arca is kerekebb orra is kisebb.

Még se akarta a lány túlságosan faggatni kedves kísérőjét.

A szobába ismét egyedül volt. Miután Calfuray behozta a számára elkészített meleg bögre kakaót, jó éjszakát kívánt majd távozott. Itt ahogy kinézett az ablakon és közben kakaóját iszogatta számára minden leírhatatlanul békésé vált. Meg kellet állnia kakaózás közben. Muszáj volt. Minden csendes, nyugodt, biztonságot áradó, különlegeshellyé varázsolta a törzsbúvó helyét.

Egyszerűen nem voltak rá szavak. Érezte a szellő kellemes langyos simogató érintését. A Vad őszi színek mintha éjjel táncra keltek volna.

Órájára pillantott. Este kilenc is elmúlt. Ez eddig miért nem jutott eszébe, hogy megnézze a karóráját? Talán azért, mert túl sokat gondolt Rethre vagy Ahote-re? Nem tudta, most melyik.

De szüntelen ott motoszkált a fejébe és nem csak ott. Szíve legmélyebb, legeldugottabb részein, mintha oda vert volna csak tábort és el nem akarna menni onnan.

Lehet ő volt az álmából? Biztosan ő volt. Valami leírhatatlan erő ezt súgta neki. Nagyon helyes fiú volt. Már amennyire emlékezett álmaiból. Ráadásul mindent tudott róla. Minden apró titkot. Ahogy az ablakán kibámult valami nem messze elhaladt az ablaka előtt. Nem látta tisztán, de mintha ismerős lett volna számára a nesz és a lépések üteme.

- Reth? – Suttogta. Nem tudta miért ez a név jutott az eszébe először. Lehet a pillanat heve meg még nehéz volt megszoknom az ujjat. Senki nem felelt neki. A nesz elhalkult.

Jobbnak látta, ha lefekszik. Iszonyatosan fáradt volt. A lábai égtek, és izomláza volt. Mintha, mázsás súlyként nehezedett volna minden rá. Nyugodtan aludt hajnalig. Ismét érezte, ahogy a férfi hozzá simul. Gyengéden megérintette őt a homlokán. Majd lágy csókot lehelt az ajkára. A lány nem ébredt fel. Legalább is nem teljesen. Viszonozta a csókot. A férfi teste forró volt. Piper nem akart felriadni ebből a kelelemes álomból, egyszerűen lassan megszokta ezt a szokatlan forróságot. Majd a férfi elhajolt és ennyit súgott neki.

- Moema nizhoni, sahkyo. Nayeli.

Majd betakarta és halk léptekkel távozott. Továbbra sem riadt fel. Aludt tovább és sóhajtott egyet.

Reggel azon gondolkozott, hogy ez most álomvolt vagy ténylegesen megtörtént?

Calfuray, hat fele érkezett a szobájába. Reggelit hozott, segített neki elkészülni. Valahogy az álma nem hagyta békében. Így végül megkérdezte a lánytól, hátha elárulja neki.

- Calfuray –kezdte bátortalanul – mit jelent az, Moema nizhoni, sahkyo ? Jól ejtem? – Nézett rá pislogva. Ő ere elpirult és bólintott.

- Igen, jól ejted. Kedves gyönyörű, csinos nő.

- Hu… - fújtam egyet.

- Az aki, ezt mondja egy hozzánk hasonlónak, az nagyon sokat jelent nekünk. Itt a nőknek ez annyit jelent, hogy nagyon tetszel neki, nagyon ismer téged, nagyon sokat jelentesz neki és igen kívánatos is vagy a számára.

- Kívánatos? – kerekedett ki a Piper szeme.

- Bizony. – Mosolygott.

- Akkor már meg sem kérdem mit jelent a Nayeli.- mondta, bár igen szerette volna, de valahogy nem vitte rá a lélek.

- Ah…- sóhajtott egyet – ez ő rá vall. Mindig titkolózik.

- Kicsoda? – Pislogott rá.

- Ahote. – suttogta.

- Láttad már őt? Mármint emberi alakba? – kérdezte izgatottan.

- Persze. Többször is. – felelte azonnal. – De.

- De nem beszélhetsz többet róla ugye?

- Tudod, ő nagyon… nyughatatlan. Sohasem marad meg, mindig megy részese a közösségnek. Mindig is nyugtalan volt amióta te az élete részévé lettél. De, idővel mintha beletörődött volna. Te voltál számára egy biztos pont. Biztos meg van a saját magyarázata miért nem jelent meg sohase férfiként, miért nem írt levelet.

- Már várom, a percet mikor mind ez kiderül. – Mondta halkabban. Felvette a táskáját majd elköszönt tőle.

Legnagyobb meglepetésére Chua állt ott nem messze tőle.

- Induljunk. – Mondta most ezúttal eléggé tűrhető hangon.

Nem beszélte vele. A tegnapi után rájött felesleges. Sejtette, hogy Kismedve törzse nem öt percre lesz, de hogy félnapja már meneteltek megállás nélkül az elég fárasztó volt. Csak pár perc pihenőt engedett kísérője majd indultak tovább.

Tovább meneteltek majd hirtelen megtorpant Chua. Nem kérdezte meg a lány miért.  Érezte valami baj közeleg.

- Itt bevárjuk Ahote-ét. Ez itt Innubri, a tiltott erdő. Gyilkosok, démonok, szellemek helye.

- Tessék? – Nézett rá fehér arccal. – Más út nincs? – kérdezte tőle, de volt olyan sejtése, hogy a válasz nemleges lesz.

- Van egy út, nagyot kell kerülni. Sok időt vesztenénk. Te már így is fáradt vagy. Biztonságban leszel.

- Biztonságban? Egy farkas… férfi meg egy férfi társaságában! – hüledezett.

- Egyfarkas és egy Puma társaságában… - mormogta.

- Puma… - na, erre nem számított. Már futott is és kicsit arrébb a bokrok után hatalmas Puma jelent meg a farkasa tárasságban.

A Farkas rá nézett és mintha vigyorgott volna. Majd a Pumára nézett ő meg az erdő felé.

- Szia Ahote, már hiányoztál. – Suttogta. Ekkor közelebb jött, gyengéden megfogta a pulcsiját és elkezdett húzni.

A közelsége mindig megnyugtató volt számára, még akkor is, ha nem beszélt hozzá. Az első pár lépés félelmetes volt. Az erdő sötét volt mintha éjszaka lett volna. A fák törzsei és koronái is fekték voltak. Egy – két bokor volt, mely vörös színnel ékeskedett. A Tiltott erdő szinte ordította, hogy mennyetek innen! Nem vagytok itt szívesen látott vendégek. De, két vezetője nem hátrált és halad tovább a nem látható útvonalon.

Piper már kezdett megnyugodni. Váratlanul nem is messze tőle zajt halott. Először azt hitte Rosszul hall, de mind a két állat teste keményen megfeszült ugrásra készen. Tudta, hogy biztos valamit halott.

Nesztelen volt és igen ügyes. Csak alig érzékelték a közeledtét a jövevénynek.  A Puma eltűnt mellőlünk, Ahote pedig védelmező testtartásba állt meg előtte.

A lány izmai is teljen megfeszültek. Mintha bármelyik pillanatban képes lett volna futásnak iramodni.

Soha nem érezte magát ennyire feszülten, de most ez még is megtörtént. Ahote váratlanul elindult és ő is futásnak eredt.

Nem nézte merre futnak, csak azt érezte minél előbb ki innen! Sötét alakok követték őket, mint az űzött vadat a vérebek mikor szagot fognak.

Voltak öten, hatan? Ki tudja hányan. Mindenhonnan őket hatották.  Hirtelen még is körbe kerítették őket, majd a lányt váratlanul megragadtba valaki, felemelte és már vitte is. Távolból látta, ahogy hős farkasa bátran szembeszállt mindegyikükkel, majd váratlanul az arca elé tartottak valamit.

- Ne Ahote! – Kiáltotta lassan elhalkuló kiáltással. A Farkas nem tudott menekülni, előtte pedig a világ lassan elsötétült. Már csak annyira emlékezett mielőtt teljesen elvesztette volna eszméletét, hogy a farkasa összeesik.



***

Eddigi nevek és jelentésük :

Ahote:" a nyugtalan"
Nahimana jelentése titokzatos
Chua:"kígyó"
Takoda:"mindenki barátja"
Piper - Fuvolás
Reth - Király

Calfuray:"ibolya"

Moema:"kedves", Nizhoni:"gyönyörű "Sahkyo:"csinos nő"

http://wolflady-fanfiction-site.freeblog.hu/files/2011/Farkas%20%C5%90rz%C5%9101.jpg

írta: wolflady, 2011. márc. 16. 11:00 - címkék: és kategóriák: Farkas Őrző -

Eddigi előforduló nevek, jelentések

Ahote:" a nyugtalan" - Takoda fogadott fia
Nahimana jelentése titokzatos
Chua:"kígyó" - Ahote legjobb barátja
Takoda:"mindenki barátja" - Törzsfőnök
Pachua:"vizisikló" Takoda első fia

Piper - Fuvolás - Főhösnő
Reth - Király , Piper farkasa aki valójában Ahote

Calfuray:"ibolya"
Moema:"kedves", Nizhoni:"gyönyöru"Sahkyo:"csinos no"
Witashnah:"szuzies"
Wuti:"asszony"

Saya ingin sekali- annyira akarlak

Nayeli:"szeretlek"

Numerakok:

Véres szemű , kegyetlen, szolgák. Vámpírok alja népe.
Csak uruknak fogadnak szót, csak az ő szavára, ölnek,
és fosztogatnak.
Kiszámíthatatlan népség mivel néha saját zsebbe dolgozznak.
De eléggé alaposak, és gyorsak. Örökké szomjasak, ezért véres a szemük.


Naklerar
Bemruda háromszög választó fala. Sok hajós és repülős tűnt már el.
Ám a hívők tudják, hogy ez a válasz fal egy másik világot rejt.


A két legnagyobb helyszín Daklír ahol az eső az úr,

egyetlen egy Óceánja van a Themes-debere ami
egybe folyik össze Themesere-vel.

A másik hely pedig
Shibridir ahol kietlen sivatag és homok vár.
Egyetlen egy vízforrás a Themesere Óceán,
ami kellemes hűsítő és az egyetlen vízforrás az itt élőknek.

Xemenople , több ezer éves vámpír. Másik idősíkban Xemenople városának úra.
Szüntelen keresi a nőt aki életet tudna adni gyermekeinek.


Gracie

Nemedria:  a szél istennője, Shibridir városának eggyik istene. hajdanán fatal aszony volt.
De az eggyik istenség elátkozzta, hogy a vámpír királynak kedvezzen.
Utolsó emberi tette, hogy elrejtette egy szem halandó lányát, Gracie-t.
Aki soha nem tudhatja meg, hogy az édesanyja valójában kicsoda.
A jókat segíti még istenként is.

Fountain

Ő egy jó boszorkány aki legtöbbször öregasszonynak jelenik meg.
Ilyenkor küldeje taszító és hangja érdes. De senkit ne téveszen meg külseje.
Mikor átválltozik cserfes kis boszorka lesz belőle aki igen szereti ajóképűférfiakat.
Azt Suttogják, hogy Zeusz és egy halandó nő lányának a reinkarnációja.
Mások, Fortunalányának ismerik.
A történetben még lesz róla szó.

Az írásban olvasható indián - malájbeszéd :

A Chankoowashtay tha de,tote Ciqalata whane Cowessesskoo tade dobi Wuti menghormati.


A jó út az, ha nem csöppségként, se nem kicsi gyermekként, hanem felnőtt asszonyként tiszteled.

Elpadardy : Dalír utáni megálló.
Kisebb városka, két ídőjárással. Eső mellet már napsütés is előfordul. A Napsütés és az eső szeszélyesen váltakozznak.

Sohasem lehet tudni, hogy most essni fog vagy nem éppen ezért az itt élők nem ismerik a meterológia fogalmát.
A hely olyan mintha, Görög országot és Egyiptomot összekeverték volna.

Bhaabrath:

India gazdagabb feléhez lehetne hasonlítani.
Itt már az időjárás kezd noralizálódni.

Utolsó megálló mielőtt hőseink végleg elhagynák ezt a különös világot.
Kicsit itt leszállnak majd körbe nézznek.
Meglátják, hogy hiába a fényűző életmód, az emberek nagyon kedvesek és az árak is
igen elfogadhatók.

Eme romantikus tájon a fiatalok,
csak megkerglnek és hát...
Ahote és Piper visszasétálnak szépen kettecskén a hajóra
a kabinjukba és ...
kissé egymásnak essnek majd...

*Gajah nagyon sok évet megél, több száz éves békés nagy agyarral rendelkező lény.
Nagyon szőrös és sokszínű.

Que Quowle : Maradj velem örökre - alkonyatból - Kérésre !!!

Nimmfazuel

Egy nagy csoport, Eldák, Tündék, Tündérek népe lakozik itten.
Az Eldák a legbölcsebbek és az egyetlenek a vámpírokon kívül kik örök létre vannak kárhozatva.
A Tündék pár száz évig élnek, nagyon fürgék, vékonyak, ügyesek a harcászatban és értik az állatok nyelvét.
A Tündérek, változóak. Lehetnek ember méretűek és igen aprók is. Jótevők és szerencsehozók.
Hegyes szintén a fülük, de van szárnyuk.

Nifazuel királynéja régóta vár már,hogy visszatérjen egyetlen örökbefogadott leánya és a Trón igazi örököse.

Daberra Prick
Draco a hatalmas és vénséges hím sárkány szövetséges.

Enowieter
Víz
Avery a vizek vigyázója kedves, nyájas, jövőbe látó, de a férje egy házsártos szörnyeteg. Szó szerint.

Flatus
szél
Whipsper elég szeleburdi és pörgős. Szél elem lévén néha lobbanékony és haragos.


Outerra
föld
Terrica, a föld vigyázója a termékenység istennője.

Vesper
Igen figyelmes, jómódú Tünde, gyors, ügyes, vékony, tapasztalt  agyógyászatban és aharcászatban. Nagyon okos, tanult.
Jelenleg, nyolcvan éves, de ez Tündéknél még elég fiatalnak számít.

A sztoriban még sok szerepe lesz az út során.

írta: wolflady, 2011. márc. 15. 19:47 - címkék: és kategóriák: Melléklet -