Üdvözöllek

• Blog oldal
• Archívum
• 

Farkas Őrző 1/1

Nem is olyan régen kezdődött ez a történet, a jelen kortól számítva cirka, tíz évvel ezelőtt.

Piper élete, remek volt. Szerető szülők, mesés ház, remek barátok.

A kislány élete még is, majdnem kilenc éves korában száznyolcvan fokos körrel fordult meg, mikor elvesztette szüleit egy autó balesetben.

Előtte még sohasem tudta mi az Árvaház. De, onnantól kezdve már nem is akarta tudni, mikor bekerült oda.

Az árvaház vezetője, elmesélte neki, hogy nem messze találták meg a roncstól, egy különleges heggel a tarkóján, melyről mindenki azt hitte, a balesetben szerezte.

A lány mindenét elveszítette. A vagyonát, a házukat. Egyetlen egy hagyatéka, a nyakában lógó ezüst, kinyitható medál volt, melyben egyik felében szülei képe díszelegtek.

Az árvaház legfőbb támogatója egy igen gazdag ember volt. Sok gyermek azt hitte, hogy talán egy nap majd ő örökbe vesz egy csöppséget. De, nem így volt. A különös jótevő, fiatal volt, dúsgazdag és mellesleg nős. De, egyelőre egyáltalán nem akart tervezni saját gyermeket.

Még is valami leírhatatlan érzés folytán, imádta a gyerekeket. Innen volt ez a nagy önzetlenség.

Az intézménynek volt pár tanárja kik előkészítették az árvákat a tanórákra. Az igazgató tudta jól nem mindegyikük tökéletes, de mivel nagyon jó tanárok, így nélkülözhetetlenek.

Piper nem egy gazdag családból származott, de édesapja igen ismert volt. Eléggé tehetős. Mindenki tudta, hogy a McDukee vállalat egyik főbb vezetője. Phoenix-ben a család neve így nem volt ismeretlen.

Röviddel ide érkezése után, a lány próbált helyt állni. De, a tanárok mindig megbüntették valamivel. Pedig ő igazán nem volt rossz gyermek. Mindig meggyanúsították valamivel és bár a Igazgató nem akarta megbüntetni, de kénytelen volt. Hol felmosott, hol szenet pakolt, hol a cselédeknek segített mellette pedig szorgosan tanult.

Noha mindenét elvesztette, még is sokan irigyelték, kedvességéért, leleményességéért, bájáért. De, ez nem volt elég.

Minden második héten örökbefogadási hétvége volt, de ennek ellenére a lány nem kellet senkinek.

A diákok sem voltak vele túl kedvesek. Egy barátja sem volt. Beata, Beatrix és Bebe rendszerint keresztbe tettek neki. Ők voltak a legfőbb bajkeverők. Legtöbb szenvedésnek főbb forrásai. Fél évig terrorizálták, nem tudta miért. Elege volt. Nagyon hiányoztak a szülei, a barátai, az élete. Nem akart itt lenni, főleg nem akart házi munkát. Keményen dolgoztatták. Sokszor volt fáradt, sokszor úgy érezte nem bírja már. Úgy érezte, mindegy mi lesz vele. Senkinek sem hiányozna.

Senki sem szerette, senki sem mondta már éjjel, hogy „Jó éjt kincsem! Holnap találkozunk „

Egyedül volt, egy magában, és utálták is nem tudta miért. Röviddel születésnapja előtt aztán a szoros hármas felbontódni látszódott. Születés napjára pedig, azt az ajándékot kapta, hogy átkerült az árvaház Őszi szállójába.

Ott kevesebb volt a gyermek, kevesebb volt a rivalizálás. Mintha a tanárok is elfogadhatóbak lettek volna. Egész idáig nem érezte szülei elvesztésének igazi súlyát. Most ahogy így egyedül maradt a ház északi részében az alsó szinten, mintha hírtelenjébe hatalmas üresség vette volna körül őt.  Megérezte, az egyedül létet é a magányt. A szüleit hiába, siratta. Nem hozta vissza semmi őket.

Március tizenötödike volt. Születés napja után négy nappal. Azon az éjjelen fura hangokat hallott az ablaka környékén. Már jó ideje itt volt és tudta ezek nem a megszokott neszek.

Furcsa, puha lépések. Levélzörgések. Még a bagoly huhogásai abba maradt majd semmi.

Piper elővette naplóját, amelybe rendeszesen írt és feljegyezte magának ezt a különös jelenséget.

Ez után még párszor éjjel ugyan ezek a jelenségek megjelentek, de nem látott semmit se. Még egy furcsa köralakot sem, hogy legalább sejteni tudná mi az.

Lassan megszokta, már az Őszi szállót, jobb volt, mint Menedék ahol csak gyűlölték és utálták. Itt nem piszkálta senki. Itt csak egymaga volt, a tanórák és az esti fura hangok.

Március huszadika éjjelen, mikor a csillagok oly szépen ragyogtak és mintha a hold is közelebb kúszott volna földhöz, Piper kiszökött. A csillagokat akarta nézni a szabad ég alatt.

Ismét nesz és zajok. Piper a hang felé fordult, de mielőtt bármit is tehetett volna, a lépések közeledtek felé. A lány rémületébe, felpattant a takaróról, és remegve várt mi lehet az. Kelt néhány perc, majd megjelent végre előtte. A hatalmas hím farkas. Fehér fekete folttal mintázva. Szemei furán csillogtak, barnás zöld alapon. Tekintete nem fenyegető volt, vágyakozó. Mintha ő nagyon is jól ismerte volna a lányt. Piper nem tudta mit tegyen.

Elfusson, vagy megvárja, mit tesz a fenevad? A Farkas a szokottnál is hatalmasabb és nagyobb jószág volt. De, a lány látta rajta mennyire fiatal még. Váratlanul kirázta a hideg, ekkor a farkas barátságosan odakullogott hozzá, majd mellé dörgölőzött.

Piper pár percig mozdulatlanul állt a nagy behemót mellet, aki végül is nem volt kevésbé veszélyes, csak annyira, mint a nagy Bernáthegyijük, ami még hét éves korában meghalt. A lányban ez kellemes emlékeket ébresztett és teljeséggel meggyőzte a farkas tényleg nem akarja bántani. Leült újra a pokrócára majd a farkas mellé telepedett.

- Héj nagyfiú. Miért járkálsz itt egyedül? Hol vannak a barátaid? – Kérdezte kislányos hangjával.

A Farkas ránézett csillogó tekintetével mintha nagyon is megértené, mit kérdezz tőle.

- Tudom, hogy nem fogsz válaszolni. Mit is várnék egy farkastól. Bár nem vagy átlagos farkas. Tudod-e? Láttam már farkast, még anyámékkal két éve. Azok a farkasok jóval kisebbek voltak ám. Mivel tömött anyukád? Spenóttal?

A farkas ekkor elhúzta szája szegletét, mintha csak jót vigyorgott volna.

- Pajkos egy farkas. – Nevetgélt Piper.- Tudod, rajtad kívül még senkinek sem beszéltem a szüleimről. Ők meghaltak. Nem rég. Nagyon hiányzanak és én nagyon egyedül vagyok. – Szomorodott el a lány. A farkas ekkor hozzá bújt és a lány érezte, hogy ő ott lesz neki.

Innentől kezdve minden éjjel meglátogatta titokzatos új barátja. Tudta, hogy soha nem fog neki válaszolni, de mindig azt érezte, hogy meghallgatja. Ettől jobb lett minden.

Piper ahogy nőtt egyre jobban érdekelte a farkasok. De, barátjáról sehol sem írtak semmit.

A lány nem adta fel a keresést. Tudni akarta ki ő. Miért van vele? Miért jön el minden éjjel, hallgatja, végig majd kíséri vissza a szobájához. Ezek a kérdések, egyelőre, megválaszolatlanok maradtak.

Tízen kilenc éves volt. Mikor Piper ott hagyta az árvaházat és beköltözött első bérelt lakásába. A Farkas, akit elnevezet Reth-nek oda is követte. Találkozásuk óta tíz év telt el, és a farkas nem változott, picit nagyobb lett most már a marja egész a lány derekáig ért, feje, pedig majdnem a válláig. Erős izomzatú lett. De tekintete még mindig az a különös, vágyakozó, sokat sejtő és csillogó volt, mint első találkozásukkor.

Naplójában mindent vezetett róla. Igyekezett rajzolni és képeket is csinálni. Így nagyon is jól tudta, hogy az ő Farkasa, egyáltalán nem hétköznapi. Sőt! A környéken ilyen nem is létezik.

A munkahelye remek volt, imádta írói munkáját ahol sok mindennel foglalkozott.

Egy nap egyik kollégájánál fura cikket pillantott meg.

- Vérfarkasok és Vámpírok. Vajon tényleg léteznek? – Suttogta magába.

- Eni . – Szólította meg a cikk íróját.

- Mond Piper . – Mosolygott rá a lány.

- Elvihetek ebből egyet? – Nézett rá, de igyekezett nem túl feltűnő lenni.

- Vigyél csak, de jó vaskos. Még dolgozom, rajta ha kérdésed van, csak szólj.

- Oké. Meglesz. – motyogta.

Hazavitte és beleolvasott. Sok hasonlóságot talált, de még mindig nem tudta mi is igazán az ő farkasa. Vérfarkas biztos nem lehetet. Hisz minden éjjel eljött hozzá.

A kérdései tovább bővelkedtek csak.

Miért vigyázz rá Reth? Miért alszik, minden éjjel az ablaka előtt mintha csak óvni akarná valamitől?

Reth továbbra is csak nézte azzal a szuggeráló tekintetével, amit be kellet magának vallania, de az évek során beleszeretett.

Egyik éjjel mikor ismét a csillagokat nézték együtt Piper megszólalt.

- Tudod Reth. Nem fontos ki vagy mi vagy. Miért nem öregszel, hol van a falkád? Miért jársz hozzám és miért akarod minden lépésem vigyázni éjszakánként. Te vagy az egyetlen, aki ismer, akinek elsírhattam bánatom, örömöm, gondom és bajom.

Tizenkét éve ismerlek és tényleg belefáradtam a kutatásba. Bármennyire is keresem csak kérdéseket kapok nem válaszokat.

A Farkas ekkor hozzábujt és Piper érezte, hogy most az egyszer meghálálja neki ezt a gondolatot.

Másnap a munkából fáradtan eldőlt két személyes ágyán, melyet hivatalosan is az első házához vette. A napok lassan teltek. Reth már két napja nem jelentkezett, nagyon aggódott érte. Nélküle annyira magányosnak érezte magát. Szinte álmába is csak farkasával álmodott.

Egyik éjjel furcsát álmodott. Valaki, hozzá hajolt. Izmos felső teste gyengéden végig kúszott takaróján, hozzá hajolt és annyit súgott: - nem hagytalak el téged.  - Majd gyengéden megcsókolta.

Szinte verdeső szívvel riadt fel. Hozzá az orvosán kívül eddig soha senki sem ért.

Csókolni még sohasem csókolták, és ez teljeséggel megijesztette.

Mit akarhatott ez a sejtelmes férfi? Az a nézés. Mintha ismerné. Lehet agyára ment az egedül lét? Megpróbált visszaaludni, de nem tudott. Újabb szomorkás reggel. Ahogy ment munkájába, nem várt személy köszönt rá.

- Nocsak, nocsak. A Könyv moly. – Vigyorgott a nő.

- Bebe? – Nézett rá a lány neheztelően.

- Ebbe a kis újságíró vállalatba dolgozol? Gondoltam, hogy itt végzed. Én bezzeg a Timesnél. Menő irodamenő embereknek. Neked amúgy sem lenne helyed ott. Talán nem itt laksz a közelbe? Szánalmas. Chö. – Vigyorgott.

- Ne haragudj mennem, kell.

- Persze. Menj, csak. Úgy se kellesz senkinek. – Nézett rám gonoszan. Majd elviharzott vörös színű sport autójához, ami nem messze állt.

Út közbe sóhajtottam egyet. Milyen autó. Mennyit érhetett. Milyen háza lehet. Miért van az, hogy a kevésbé ügyesek mindig a morzsát kapják?

- Ó Reth, annyira hiányzol. Az sem érdekel, ha lenne valami titkod, csak újra ölelhetnélek már. – Motyogta maga elé.

Mikor a házához tért villámcsapásként érte, hogy az ajtó fel volt feszítve. Minden, ami volt összetúrva. Valamit láthatóan kerestek. Pénzt nem tudták elvinni, hisz az összes pénze egy bankba volt. Mindig csak apró volt nála, annyi amennyiből két-három napot elvan.

Minden papírja a földön hevert. Ezeknek kellet valami, de az egyetlen egy kézzel fogható dolog a naplója. Ami viszont mindig nála volt. De, miért kéne valakinek egy egyszerű napló?  Egy számára egyszerű, hatalmas farkasról szól. Ja, igen. Aki nem öregszik és már normális körülményektől eltekintve is, tízen egy éves, ha nem több.

Az ablak betörve, az ajtó totál kár. Ezt nem bírta kifizetni, még akkor, sem ha garancia sok mindent fedezett.

Kénytelen volt felhívni az árvaházat. Hisz az ágyát is szétbarmolták. Se zár az ajtón, se ágya , még egy normális ruhás szekrénye se volt. Az árvaház vezetője volt olyan készséges, hogy átmenetileg amíg Piper össze nem szed elég pénzt, és amíg a lakás építői rendbe nem szedik, elaludhatott egy közösségnél. Legtöbben kollégisták voltak, akik átmenetileg voltak csak ott.

Szerencséjére nem kellet sokat magyarázkodnia, senki sem kérdezett tőle sok mindent csak annyit, amennyit kellet. Két lány szobatársává vált átmenetileg. Segítetek neki elpakolni, már ami maradt a ruháiból és a cuccaiból.

Három napja volt ott és a pénz, ami számára kellet nehezebb volt összeszedni, mint gondolta.

Sétálni indult, szombat volt. Kelelemes meleg idő. Muszáj volt kicsit kiszellőztetnie a fejét. Sokat dolgozott azért, hogy a lakás újból olyan legyen amilyen. Csak ment és ment, és észre sem vette mennyire mélyen bement az erdőbe.

- Ez itt jó lesz. – mormogta magába. –Azok a barmok.

Elővette naplóját és próbálta kiírni gondjait, ha már farkasa felszívódni látszódott. Bár még mindig iszonyatosan aggódott miatta, és aludni sem volt képes rendesen.

Hirtelen neszt halott. Ismerte már a lépteket. Pár percen belül meglátta farkasát is jellegzetes foltjával, melyből egyből megismerte.

- Reth! – Tártam szét a karom a farkas meg egyenesen nekem futott. – Ó Reth! Tényleg te vagy az??

Bizony ő volt. Ekkor a sötét erdőből előtűnt még valaki. Egy hosszú farmernadrág volt rajta napbarnított bőre és különös tekintete szinte belé vájt.

Odajött hozzájuk. Farkasa ismerhette hisz nem reagált a jövevényre semmit.  Reth békésen, leült mellém és figyelt.

- To-hi-ju? - Szólalt meg váratlanul.

- Ezt nem ... nem értem. - Hebegtem.

- Jelenti, jól vagy? - Mondta. - Én nem messze tartozom ide közeli törzshöz. Ők az én családom.  Velem kell jönnöd. – Mondta parancsolóan. - Ahote is így akarja.

- Kicsoda? - Néztem most már tényleg értelmetlenül.

- Hát ő. - Mutatott a farkasommal, aki most az először... talán neheztelő tekintettel bámul rá? Tényleg neheztelő? Mi a fene. Mormogta magába a lány.

- Na, ezt… biztos álmodom. - morogtam.

- Kérlek. Gyere velem.

- Van más választásom? - Néztem rá.

- Nincs nagyon. - Vágta rá.

- Ha másért nem a farkasom miatt tudni akarom mi ez az egész. – Nézett rá továbbra is mérgesen. - Csak hadd szedjek össze néhány dolgot. – Szögeztem le végül.

- Rendben veled megyek. – felelt rá azonnal.

Elindultak. Nyomában a farkasával, akiről már tényleg nem tudta hogyan is hívja. A nagy épület előtt új „testőre „megállt, míg ő összeszedett pár dolgot.

Két lány figyelte, ahogy összepakolt. Nem sokat kérdeztek. Érezzék, nem pusztán jó szándékából, hagy ott mindent.  Az egyik lány még is megjegyezte neki halkan.

- Vigyázni fogok a dolgaidra, és ha visszatérsz, akkor mindent megtalálsz nálam majd. A számom tudod.

- Köszi, Amanda. – Mondta hálálkodva.

Még egyszer rájuk nézett majd elindultak.  Az erdőn át egyetlen egy hátizsákkal, szinte érezte, hogy mindenből majd a legmelegebbet é a legkényelmesebbet kell bepakolnia.

A sok hatalmas fától, mely megannyi színbe tündökölt, a mélységes csendet, csak pár madárcsicsergés zavarta meg.

Titokzatos kísérője, aki mellesleg igen jóképű is volt nem igen volt beszédes. haja éden fekete volt , tarkójáig ért, izmos volt, de egyáltalán nem hasonlított arra, férfira, akit álmába látott  így igyekezte , nem túl feltűnően bámulni.

- A nevem Chua , Cshua így kell kiejteni. Indián vagyok. Ha ez eddig még nem tűnt fel. - Mondta útközbe egyszer csak váratlanul a lánynak. A tekintete továbbra is követte Piper számára nem látható utat melyen haladtak.

- Ő is az? - kérdezte bátortalanul közben folyton a farkasát szuggerálta, aki szépen előttük lépdelt.

- Ahote? Persze, csak kicsit más, mint mi, ennyi.

- Mármint férfi? – Nézett rá kerekedő szemekkel.

- Hús és vér, ha csak az óta nem akar nemet váltani. - Vigyorogta.

- De, … de ezt nem értem! Miért nem mutatta meg magát akkor? – Hüledezett és teljeséggel nem akarta elhinni amit hall.

- Van egy törvényünk. Ti a mai emberek gyermekei, már nem hisztek a mende – mondákba, amikbe a mi törzsünk népe a mai napig hisz. Ugyan így a törvényeinkkel is vagyunk.

- Fantasztikus. Egész végig egy férfihez beszéltem. - mormogta.

- Az egyetlen, aki hű társad, ráadásul férfi. - Próbálta megdorgálni kísérője.

- Aki nem volt őszinte! - csattant fel.

- Na, jó idefigyelj kislány! - fordult meg dühösen és hirtelen mintha az eddigi nyelv hiányosságai megszűntek volna. - Téged keresnek. Nem szimpla hétköznapi emberek, gonosz szörnyek. Ember vérével táplálkozzak.

Nem tudjuk miért. Megjelöltek téged. Ahote védett meg téged, ha felfedte volna ki ő, megölték volna, őt, a törzsünket, téged pedig elvittek volna, azért amiért keresnek. Egy indián sohase hazudik. Ahote, nem hazug! Nem tűnt, fel? Nem öregszik, nem változik, kilenc éves korod óta ismered. Tízen két éve. A leges legjobb barátoddá nőtte magát, nem azért mert ez volt a kötelezettsége, mert így tudott megvédelmezni ezt csak ő tudja. Az ő titka. De, ilyet rámondani! Örülj neki, hogy ha még elkísér oda, ahova el kell menned.

Ezek után megfordult és mérgesen trappolt előre. A lánynak annyi ereje sem volt, hogy ránézzen farkasára. Tudta, hogy teljeséggel megbántotta őt.

A lány ezek után lemaradva csendben folytatta „elrablását „és már nagyon várta mikor érnek oda. Nem tudta hány perc, vagy óra telt el az óta. Azt sem merre voltak. Annyiban biztos volt, kezdett sötétedni. A Farkas váratlanul megjelent előtte. Vezetőjük továbbra is morgolódva haladt a láthatatlan cél felé.

- Kösz, nem kell. Totális csődtömeg vagyok. Menj csak a barátod mellé. Ő biztos barátod, ha ennyire ki áll melletted. Én teljességgel elástam magam. – Sóhajtotta. Ekkor csendbe morgott egyet, megfogta a pulcsiját és szinte erőlködés nélkül húzta magával. Fura érzés volt számára. Mintha nem is pulcsin, hanem a kezét ragadta volna meg. Mintha szerette, volna éreztetni, hogy biztonságban vannak. A lány úgy érezte, mindjárt kiköpi a veséit annyira meneteletek. Végre meglátták az első házat. Pár nő éppen a mosásból végzett és indult hazafelé. Az istállóba éppen lovakat láttak el.

- Házak? – Tátotta el a száját Piper.

- Mit vártál? Winnetout kis sátorba? - Rázta meg mérgesen Chua a fejét.

Már nem is, mert szólni hozzá. Az egyik nagyobb házban sürgésforgás volt. Kinyitotta az ajtót, majd bekísérte a lányt.

- Ő nem jön? - Néztem rá farkasára.

- Nem, képzeld, ő esti őrjáratra megy, te pedig mész és beszélsz, a főnökkel utána elmész aludni, mert már igen idegesítő vagy. - Mondta dühösen majd megfogta és bevitte a lányt.

Bent a házba szinte egy nagy terem volt. Ha hasonlítania kellet volna valamihez az iskola torna terme jutott az eszébe. Tele volt székekkel, asztalokkal, különböződíszekkel a falon. Mikor meglátták hirtelen csend lett. Ekkor a ház végében ülő felállt és megszólalt.

- Üdvözöllek Nahimana. Mielőtt rákérdezzél, jelentése titokzatos. Az én nevem

Takoda. Én vagyok ennek a törzsnek a feje. Szeretnél kérdezni, látom. Megannyi kérdés van az arcodra írva. Kérlek, kérdezz.

- Szóval. - Kezdte bátortalanul. Nem tudta, hogyan lehetne megszólalni egy törzsfőnök közelébe, de ha már kérdezték, akkor válaszolnia kellet. Legalábbis így érezte. - Tudni szeretném mi ez az egész. Miért kerültem ide? Hova kell mennem? Mi les rám? Mit tudtok rólam?

- Rendben. Legyen. - Bólintott. - Téged, majdnem kilenc éves korodba találtak meg harcosaim, köztük Ahote, szeretett fogadott harmadik fiam is.

Pici lányka voltál. Rövid volt a hajad, így könnyen megtalálták a jegyet. A nyakadon szinte egészen a tarkód tövébe a fejednél. Egy vörös pici kis heg mely egy különös csillagot jelképez. Fogadni mernék ugyan olyan vörös még mindig. El kell menned. Kismedve törzséhez, a Felső – keleti indián törzsek egyikéhez. Létezik egy ősi hely melyet minden egyes törzs vezetője kezei munkájával készült. Az egy szent hely. Itt az esővízzel, a gyógynövényeinkkel, sebed begyógyul. Okuk volt téged megjelölni csak még nem tudjuk mi. Holnap indulnod kell. Ahote elkísér. Ha jó tempóba haladtok, akkor két nap és oda értek.

- Farkasként fog elkísérni? – Nézett rá Piper reménykedve.

- Majd ő eldönti. - Mondta végül.

- Kérlek, gyere velem. - Mondta egy hölgy, aki szinte a semmiből tűnt elő.

Lehet ott volt, csak ő volt túlságosan elfoglalva a farkasával, a hírekkel, a helyzettel.

A lány egy másik házba kísérte ahol átmenetileg alhatott. Calfuray nagyon kedves, aranyos megértő indián lány volt. Piper úgy saccolta, körülbelül vele egy idős lehetett. Akkor válaszolt, ha kérdezték. A nevét is útközben árulta el a lánynak, azért, hogy tudja, kitől kérjen segítséget. Folyékonyan beszélte mind az ő nyelvét, mint a sajátját. Az indiánokkal remekül kijött. Még is úgy érezte nem idevalósi. Bőre kissé világosabb volt, mint a többi nőé, arca is kerekebb orra is kisebb.

Még se akarta a lány túlságosan faggatni kedves kísérőjét.

A szobába ismét egyedül volt. Miután Calfuray behozta a számára elkészített meleg bögre kakaót, jó éjszakát kívánt majd távozott. Itt ahogy kinézett az ablakon és közben kakaóját iszogatta számára minden leírhatatlanul békésé vált. Meg kellet állnia kakaózás közben. Muszáj volt. Minden csendes, nyugodt, biztonságot áradó, különlegeshellyé varázsolta a törzsbúvó helyét.

Egyszerűen nem voltak rá szavak. Érezte a szellő kellemes langyos simogató érintését. A Vad őszi színek mintha éjjel táncra keltek volna.

Órájára pillantott. Este kilenc is elmúlt. Ez eddig miért nem jutott eszébe, hogy megnézze a karóráját? Talán azért, mert túl sokat gondolt Rethre vagy Ahote-re? Nem tudta, most melyik.

De szüntelen ott motoszkált a fejébe és nem csak ott. Szíve legmélyebb, legeldugottabb részein, mintha oda vert volna csak tábort és el nem akarna menni onnan.

Lehet ő volt az álmából? Biztosan ő volt. Valami leírhatatlan erő ezt súgta neki. Nagyon helyes fiú volt. Már amennyire emlékezett álmaiból. Ráadásul mindent tudott róla. Minden apró titkot. Ahogy az ablakán kibámult valami nem messze elhaladt az ablaka előtt. Nem látta tisztán, de mintha ismerős lett volna számára a nesz és a lépések üteme.

- Reth? – Suttogta. Nem tudta miért ez a név jutott az eszébe először. Lehet a pillanat heve meg még nehéz volt megszoknom az ujjat. Senki nem felelt neki. A nesz elhalkult.

Jobbnak látta, ha lefekszik. Iszonyatosan fáradt volt. A lábai égtek, és izomláza volt. Mintha, mázsás súlyként nehezedett volna minden rá. Nyugodtan aludt hajnalig. Ismét érezte, ahogy a férfi hozzá simul. Gyengéden megérintette őt a homlokán. Majd lágy csókot lehelt az ajkára. A lány nem ébredt fel. Legalább is nem teljesen. Viszonozta a csókot. A férfi teste forró volt. Piper nem akart felriadni ebből a kelelemes álomból, egyszerűen lassan megszokta ezt a szokatlan forróságot. Majd a férfi elhajolt és ennyit súgott neki.

- Moema nizhoni, sahkyo. Nayeli.

Majd betakarta és halk léptekkel távozott. Továbbra sem riadt fel. Aludt tovább és sóhajtott egyet.

Reggel azon gondolkozott, hogy ez most álomvolt vagy ténylegesen megtörtént?

Calfuray, hat fele érkezett a szobájába. Reggelit hozott, segített neki elkészülni. Valahogy az álma nem hagyta békében. Így végül megkérdezte a lánytól, hátha elárulja neki.

- Calfuray –kezdte bátortalanul – mit jelent az, Moema nizhoni, sahkyo ? Jól ejtem? – Nézett rá pislogva. Ő ere elpirult és bólintott.

- Igen, jól ejted. Kedves gyönyörű, csinos nő.

- Hu… - fújtam egyet.

- Az aki, ezt mondja egy hozzánk hasonlónak, az nagyon sokat jelent nekünk. Itt a nőknek ez annyit jelent, hogy nagyon tetszel neki, nagyon ismer téged, nagyon sokat jelentesz neki és igen kívánatos is vagy a számára.

- Kívánatos? – kerekedett ki a Piper szeme.

- Bizony. – Mosolygott.

- Akkor már meg sem kérdem mit jelent a Nayeli.- mondta, bár igen szerette volna, de valahogy nem vitte rá a lélek.

- Ah…- sóhajtott egyet – ez ő rá vall. Mindig titkolózik.

- Kicsoda? – Pislogott rá.

- Ahote. – suttogta.

- Láttad már őt? Mármint emberi alakba? – kérdezte izgatottan.

- Persze. Többször is. – felelte azonnal. – De.

- De nem beszélhetsz többet róla ugye?

- Tudod, ő nagyon… nyughatatlan. Sohasem marad meg, mindig megy részese a közösségnek. Mindig is nyugtalan volt amióta te az élete részévé lettél. De, idővel mintha beletörődött volna. Te voltál számára egy biztos pont. Biztos meg van a saját magyarázata miért nem jelent meg sohase férfiként, miért nem írt levelet.

- Már várom, a percet mikor mind ez kiderül. – Mondta halkabban. Felvette a táskáját majd elköszönt tőle.

Legnagyobb meglepetésére Chua állt ott nem messze tőle.

- Induljunk. – Mondta most ezúttal eléggé tűrhető hangon.

Nem beszélte vele. A tegnapi után rájött felesleges. Sejtette, hogy Kismedve törzse nem öt percre lesz, de hogy félnapja már meneteltek megállás nélkül az elég fárasztó volt. Csak pár perc pihenőt engedett kísérője majd indultak tovább.

Tovább meneteltek majd hirtelen megtorpant Chua. Nem kérdezte meg a lány miért.  Érezte valami baj közeleg.

- Itt bevárjuk Ahote-ét. Ez itt Innubri, a tiltott erdő. Gyilkosok, démonok, szellemek helye.

- Tessék? – Nézett rá fehér arccal. – Más út nincs? – kérdezte tőle, de volt olyan sejtése, hogy a válasz nemleges lesz.

- Van egy út, nagyot kell kerülni. Sok időt vesztenénk. Te már így is fáradt vagy. Biztonságban leszel.

- Biztonságban? Egy farkas… férfi meg egy férfi társaságában! – hüledezett.

- Egyfarkas és egy Puma társaságában… - mormogta.

- Puma… - na, erre nem számított. Már futott is és kicsit arrébb a bokrok után hatalmas Puma jelent meg a farkasa tárasságban.

A Farkas rá nézett és mintha vigyorgott volna. Majd a Pumára nézett ő meg az erdő felé.

- Szia Ahote, már hiányoztál. – Suttogta. Ekkor közelebb jött, gyengéden megfogta a pulcsiját és elkezdett húzni.

A közelsége mindig megnyugtató volt számára, még akkor is, ha nem beszélt hozzá. Az első pár lépés félelmetes volt. Az erdő sötét volt mintha éjszaka lett volna. A fák törzsei és koronái is fekték voltak. Egy – két bokor volt, mely vörös színnel ékeskedett. A Tiltott erdő szinte ordította, hogy mennyetek innen! Nem vagytok itt szívesen látott vendégek. De, két vezetője nem hátrált és halad tovább a nem látható útvonalon.

Piper már kezdett megnyugodni. Váratlanul nem is messze tőle zajt halott. Először azt hitte Rosszul hall, de mind a két állat teste keményen megfeszült ugrásra készen. Tudta, hogy biztos valamit halott.

Nesztelen volt és igen ügyes. Csak alig érzékelték a közeledtét a jövevénynek.  A Puma eltűnt mellőlünk, Ahote pedig védelmező testtartásba állt meg előtte.

A lány izmai is teljen megfeszültek. Mintha bármelyik pillanatban képes lett volna futásnak iramodni.

Soha nem érezte magát ennyire feszülten, de most ez még is megtörtént. Ahote váratlanul elindult és ő is futásnak eredt.

Nem nézte merre futnak, csak azt érezte minél előbb ki innen! Sötét alakok követték őket, mint az űzött vadat a vérebek mikor szagot fognak.

Voltak öten, hatan? Ki tudja hányan. Mindenhonnan őket hatották.  Hirtelen még is körbe kerítették őket, majd a lányt váratlanul megragadtba valaki, felemelte és már vitte is. Távolból látta, ahogy hős farkasa bátran szembeszállt mindegyikükkel, majd váratlanul az arca elé tartottak valamit.

- Ne Ahote! – Kiáltotta lassan elhalkuló kiáltással. A Farkas nem tudott menekülni, előtte pedig a világ lassan elsötétült. Már csak annyira emlékezett mielőtt teljesen elvesztette volna eszméletét, hogy a farkasa összeesik.

***

Eddigi nevek és jelentésük :

Ahote:" a nyugtalan"
Nahimana jelentése titokzatos
Chua:"kígyó"
Takoda:"mindenki barátja"
Piper - Fuvolás
Reth - Király

Calfuray:"ibolya"

Moema:"kedves", Nizhoni:"gyönyörű "Sahkyo:"csinos nő"